2013. augusztus 5., hétfő

Trappistes Rochefort 6 - 7.5%

Típus: Belga sör, félbarna

Saját tapasztalat: A Trappistes Rochefort nevű sörnek három típusát ismerem, a 6-os, a 8-as, valamint a 10-es jellel ellátottakat. "Erősségi" sorrendben is így következnek egymás után, növekvő alkoholszázalékkal.
Mint a neten utánaolvasva megtudtam mind a három felső erjesztésű trappista sör. A szerzetesek gondosan őrzik a sörök receptjét és a gyártási folyamat titkait, a sörfőzde nem látogatható és ezért nagyon kevés információ ismert arról, hogy hogyan és pontosan miből készítik a söröket. Annyit lehet tudni, hogy a recept mindhárom sörfajtánál azonos, vagyis ugyanazon összetevőkből főzik azokat, de a finomhangolás során kialakuló eltérő alkoholtartalommal palackozzák. A sörfőzéshez a vizet a kolostor falain belül található forrásból szerzik.

A mai estén a 6-os mellett döntöttem (nem lehet rögtön a közepébe csapni), és az ezidáig több alkalommal jó szolgálatot tett Belga sörfesztiválos poharamba töltöttem az üveg tartalmát. Vagyis pontosabban csak töltöttem volna, ugyanis olyan mértékben habzott a félbarna ital, hogy hosszasan kellett várnom a fényképezhetőség eléréséhez. A Trappistes Rochefort 6 habja tehát dús, kemény, illatáról pedig nekem egy jófajta borospince jutott eszembe. Ízét az enyhe fűszeresség és visszafogott édesség jellemzi, amelyben jól elrejtőzve bújik meg a nem kevés - 7.5% - alkoholtartalom. A kortyok krémesen lágyak, visszafogott szénsavassággal vegyítve és ettől könnyeden kortyolható a majdnem tökéletesre hangolt - szerzetesek által megálmodott sör. Visszagondolva 750 Ft nem kevés egy 0.33-as palack tartalmáért, de végig úgy éreztem, hogy nem vertek át vele, és nem "lehúzásból" került ennyibe, hanem igenis különleges élményt kaptam érte.

Alkoholtartalom: 7.5%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló, sörélesztő, cukor

Gyártja: Abbaye St-Remy B-5580 Rochefort

Itt vettem: Csakajosor.hu, Budapest; Ára: 750 Ft (2012.07)







Értékelés:
Sör pontszám: 9/10
Ár/érték arány: - 4/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen

2 megjegyzés:

  1. Tisztelt blogszerkesztö!

    Nagy élmény a teszteket olvasni,gondozott ,igényes az oldal,gratulálok!
    Bevezetöként: nem vagyok nagy sörszakértö. Odahaza turázásaink alatt vagy után mindíg jól esett be be térni egy egy jó kocsmába pl.Zebegénybe a MÖKUS-ba.
    Itt ittam elöször Pilsner Urguell valamint Staropramen söröket.Nagyon finomnak találtam mindkettöt!
    Ezen az oldalon olvastam e két fogalomról s csak most tudatosult bennem hogy világszinvonalú söröket iszogattam gyanutlanul.
    Nagyon örülök hogy megtaláltam az oldalt,tovább küldtem lányomnak Amerikába,osszák meg barátai is tapasztalatukat velünk.

    Ezt a belgát meg fogom venni € 1,37 Hollandiában élelmiszerüzletben.

    Kb.egy hónapja ismertem meg a német Franziskaner fehérsört,nagyon megkedveltem.
    Csodálatos kemény habja van,nagyon itatja magát,a félliter pillanatok alatt lecsúszik,semmi mellékutóíze nincs,érdemes megkóstolni.
    Rendszeresen fogom ezt a nagyon jó oldalt olvasni!

    Üdvözlettel; Rocskai László

    VálaszTörlés
  2. A sör vízből, malátából, komlóból és élesztőből álló alkoholos ital. A maláta tulajdonképpen a csíráztatott árpa mag. Ez adja minden alapját, egyben az édeskés ízét a sörnek. A komló egy kenderféle, aminek a tobozkáit használják fel, ez felelős a keserű ízért. Érdekes, hogy a sörkészítéshez ez az alapanyag, a többivel ellentétben, nem szükségszerű, igazából mint természetes tartósító és fűszer szerepel.

    Alapvetően a sörök két nagy kategóriára bonthatók, az un. Lager és az un. Ale típusokra. Itt az élesztő fajtája tér el alapvetően, ezért karakteresen különböző ízvilágú lesz a végeredmény. Mindkettőben számos alkategória található.

    Magyarországon 4 nagy sörgyár van, mindegyik külföldi kézben. A borsodi, a világ legnagyobb söróriásának, a belga ABInBev-nek a tulajdona. A kőbányai a második legnagyobb angol SABMiller-é, a soproni a harmadik holland Heineken csoporthoz tartozik. A világ negyedik legnagyobbjának, a dán Carlsberg-nek itt nincs gyára. Az utolsó sörgyárunkat, a pécsit, egy kisebb osztrák cég, az Ottakringer vásárolta fel. Érdekesség, hogy a világ teljes sörfogyasztásának 50%-át, tehát a felét, mindössze 4 sörgyár, a négy legnagyobb világcég adja. Sajnos ezek a legtöbb esetben nem ütik meg a mércét a minőség szempontjából, a profitkényszer miatt!

    Jópár éve az USA sörínyencei megelégelték az ihatatlan borzalmak mindent uraló világát, és gombamód szaporodtak a kis sörüzemek, akiknek az egyetlen célja a valóban remek sör megalkotása lett. A craft beer revolution, azaz a "sörforradalom" néhány éve már hazánkban is érezteti a hatását. Speciális sörboltok nyíltak, kisüzemi sörfőzdék alakultak. A gasztronómia részeként, a bor- illetve a pálinkafogyasztásához hasonló kultúra van kialakulóban.

    A Lager-ek és a kontinentális komlók kora lejárt! A jelen irányzata az Ale típus, és az újvilági komlók házasítása! Már nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos! A hozzá illő ételek, a fogyasztási hőmérséklet, a pohár formája, mind-mind lényeges momentumokká váltak.

    A nagyipari sör úgy viszonyul a kézműveshez, mint a zacskós leves anyukánk vasárnapi húsleveséhez! A nagyipari sör mindig profitorientált, így az alapanyagok minősége és a készítés folyamata is alárendelődik ennek. Sajnos az átlag boltokban egyelőre szinte csak ilyenekhez lehet hozzájutni.

    A minőségi alapanyagokból nagy odafigyeléssel és szakértelemmel előállított személyes termék mindig drágább, ezt el kell fogadni! Ahogy a kannásbor sem annyi mint egy jófajta palackos, vagy egy minőségi gyümölcspálinka is drágább mint az összepancsolt kommersz. Az igazi sörök, a kisüzemi kézműves termékek, még véletlenül sem tartalmaznak oda nem illő anyagokat, az elsődleges szempont a minőség, nem pedig a gazdaságosság!

    Végig kell kóstolni a magyar kisüzemi vonalat, majd a nemzetközi porond legjavát! Egy teljesen új világ nyílik meg, egy hatalmas élmény! Óriási választékkal, ami kiválóságával magát adja el! És itt nem az átlag fogyasztó által ismert, marketinggel megtámogatott "nagy" márkákat kell érteni. Felfedezni az IPA-k és a Stout-ok világát, a különböző komló fajtákat, és átértékelni mindent, amit eddig a sörről gondoltunk!!!

    VálaszTörlés