2013. január 26., szombat

Franziskaner Weissbier Dunkel 5%

Típus: Német sör, barna

Saját tapasztalat: A Franziskaner Weissbier 5%-ról nagyon kellemes emlékeim vannak, ugyanis akárhány üveggel ittam meg belőle Németországban és itthon is (autóval saját kezüleg hazahozva), minden alkalommal hibátlan volt. Hatalmas örömmel töltött el, amikor végre rátaláltam Passauban ugyanennek a sörnek a barna változatára, a Fanziskaner Weissbier Dunkel-re. Ez a sör karakterét tekintve teljes egészében megegyezik a világos búza változattal, én csupán annyi különbséget fedeztem fel (a barnaságán kívül persze), hogy ízében egy leheletnyi karamellizáltság, édesség jelenik meg pluszként a finoman élesztős, búzasörös karakterek mellett. Valamint ez volt talán az első söröm, amelynek illatába diós felhangokat is felfedeztem, ettől is különleges élmény volt a fogyasztása. A kortyok során pedig kimondottan selymes volt ez a szép, kemény habbal rendelkező, kimondottan tartalmas sör. A sörfőzde honlapját böngészve felfedeztem azt is, hogy a sörvadászatom nem ért véget Franziskaner vonalon, mivel létezik még belőle szűrt búza (Weissbier Kristallklar), könnyű búza (Hefe-Weissbier Light), valalmint egy különleges "éves, royal" változat is. (Franziskaner Royal Jahrgangsweissbier Edition 2) Égen-földön keresni fogom ezeket! :)

Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, búzamaláta, árpamaláta, élesztő, komlókivonat

Gyártja: Spaten-Franziskaner-Bräu GmbH, 80335 München, Németország

Itt vettem: Kaufland, Passau, Németország, Ára: 0.77€ (2012.07.)






Értékelés
Sör pontszám: 10/10
Ár/érték: 10/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2013. január 12., szombat

Bayreuther Zwickl Kellerbier 5.3%

Típus: Német sör, félbarna

Saját tapasztalat: Meggyőződésem volt, hogy a Zwickl Kellerbier teljes egészében "rokona" a Zwiesel Zwickl Naturbier 5.5%, valamint a Zwiesel Dampfbier 5%-nak, azonban legnagyobb meglepetésemre ezt a sört nem Dampfbierbrauerei Zwiesel-ben főzik, hanem a Bayreuther Bierbrauerei AG-ban. Lassan mondhatom, hogy kitöltés után tipikus Kellerbier színe volt (lásd még a Kulmbacher Mönchshof Kellerbier 5.4%-ot is), azaz félbarna és szűretlen búzasörös jegyeket hordozott magán. Ízét tekintve alapvetően kellemes malátás, élesztős és selymes volt a kortyolások során, valamint habja is szép látványt nyújtott. Minél több ilyen sörrel találkozom, annál inkább egyre jobban kezd a szívemhez közel kerülni a Kellerbier kategória, mivel bele tudom képzelni a hordókban történt érlelés során hozzáadott pincés ízt, amelytől a sör olyan szépen megérik, mint egy jó bor.

Alkoholtartalom: 5.3%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat, élesztő

Gyártja: Bayreuther Bierbrauerei AG, 95445 Bayreuth, Németország

Itt vettem: REWE Passau, Németország; Ára: €0.75 (2012.07)






Értékelés
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: 8/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

Kulmbacher Mönchshof Kellerbier 5.4%

Típus: Német sör, félbarna

Saját tapasztalat: A Kulmbacher sörfőzdétől megkóstoltam már pár sört, többek között az igen jól sikerült Kulmbacher Kapuziner Weissbier 5.4%-t, a magas alkoholszázalékos Kulmbacher EKU 28 - 11%-ot, valamint a Feines Helles-hez leginkább közel álló Kulmbacher Mönchshof Original Pils 4.9%-t. Ma egy páros tesztet végeztem (ahogy a képen is látszódik), fej-fej mellett töltöttem ki a Feines Helles-t valamint a Kellerbier-t is. A Kellerbier alapvetően egy félbarna (kinézetű), szűretlen, élesztőben gazdag sör. Habja kemény, dús, és átszínezi a sör teltsége, ereje. Az első kortyolásoknál érezhető különbség volt a Feines Helles-el összehasonlítva az, hogy édeskésebb volt, az élesztő (amelyet külön feltüntettek az összetevők között) hatása is jobban megmaradt, valamint éreztem rajta egy kis füstös, pörkölt malátás ízt is. Alacsony szénsavtartalma miatt pedig kimondottan selymes hatásúnak mondanám.
Kellerbiert, azaz szó szerint lefordítva "pincesört" kóstoltam már más sörfőzdétől is (Hacker-Pschorr Kellerbier Anno 1417 - 5.5% ), és ott kimondottan ízlett a megálmodott ízkompozíció. Nem volt ez másképp ennél a sörnél sem. Bármikor hoznék még vagy 10 üveggel belőle, főleg ennyi pénzért :)


Alkoholtartalom: 5.4%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat, élesztő

Gyártja: Kulmbacher Brauerei Aktien-Gesellschaft 95326 Kulmbach

Itt vettem: Kaufland Passau, Németország; Ára: €0.64 (2012.07)






Értékelés
Sör pontszám: 8/10
Ár/érték: 9/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen!

Kulmbacher Mönchshof Lager Feines Helles 4.9%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A Kulmbacher sörfőzdétől megkóstoltam már pár sört, többek között az igen jól sikerült Kulmbacher Kapuziner Weissbier 5.4%-t, a magas alkoholszázalékos Kulmbacher EKU 28 - 11%-ot, valamint a Feines Helles-hez leginkább közel álló Kulmbacher Mönchshof Original Pils 4.9%-t. Ma egy páros tesztet végeztem (ahogy a képen is látszódik), fej-fej mellett töltöttem ki a Feines Helles-t valamint a Kellerbier-t is. A Feines Helles egy "Lagersör", amely világos színével, és ízvilágával megfelel a német standardnak, azaz egy teljesen jól fogyasztható - ám mindenféle különösebb ismertetőjegyet nélkülöző - világos sör. Az érte fizetett 63 eurocent teljesen rendben volt, Bajor földön ez egy megszokott ár. Habja szép, dús volt, ám kevésbé tartós, mint az elvárható lett volna. Ízében alapvetően tiszta, viszont lehetett volna sokkal markánsabb, komlóban dominánsabb is, és a vége felé kicsit olyan érzésem volt, mintha felvizezték volna az én üvegem tartalmát. Alapvetően nem volt rossz, viszont bajor sörből ittam már sokkal finomabbakat is. Ha viszont belevesszük, hogy az egészért fizettem kb. 170 Ft-ot, akkor helyből átugorja az itthon kapható legtöbb pancsolt, licenszek alapján gyártott rettenetet.

Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők:
víz, árpamaláta, komló, komlókivonat

Gyártja: Kulmbacher Brauerei Aktien-Gesellschaft 95326 Kulmbach

Itt vettem:
Kaufland Passau, Németország; Ára: €0.63 (2012.07)






Értékelés
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték: 9/10
Újra vennék? – Talán
Megérte? - Ennyiért? Persze!

Tyskie Gronie Grand Prix 5.6%

Típus: Lengyel sör, világos

Saját tapasztalat: Lengyel sörből az Argus 5% volt utoljára terítéken, a mostani Tyskie teljesen ismeretlen volt számomra. Mivel származási helye Csehországhoz van közel, így a Staropramenes korsómra esett a választás a sör elfogyasztásához. Kitöltés során úgy tűnt, hogy egészen világos a színe, viszont habja dús volt és sok is. Ez alapján még bármi lehetett volna, viszont az első kortyolások során rettenetes üvegíz került a képbe, amely az összes kortyot végigkísérte. Ha ez nem lett volna, alapvetően egy malátás, édeskés dominanciával rendelkező sör képét képzelném el, amely a hozzáadott komlóval alkot egy olyan elegyet, amelyet a sörfőzdében 1629-ben megálmodtak. Ha egyszer Lengyelországban járnék, szívesen megkóstolnám csapolva, de ez alapján az üveg alapján nem hoznék belőle túl sokat a barátaim számára.
Az üveg hátuljára ragasztott címke alapján ha 50 kupakot összegyűjt valaki, akkor be lehet váltani egy Tyskie-Polska trikóra, valamint a résztvevők között még egy LED TV-t is kisorsolnak később... Hát, ezt úgy tűnik, kihagyom.

Alkoholtartalom: 5.6%

Összetevők: víz, árpamaláta, glükózszirup, komló, komlókivonat

Gyártja: Kompania Pivowarska S.A. ul. Szwajcarska 11, 61-285 Poznan, Lengyelország

Itt vettem: Kaufland Passau, Németország; Ára: €0.67 (2012.07)






Értékelés
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték: 4/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Egyszer igen

Becks Gold 4.9%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A Becks sör nem ismeretlen számomra, a sima változat - Becks 5%, valamint a Beck's Asia Limited Edition 2012 is járt már nálam. A Gold üvege eredeti, német import, magyar felirat hírből sincs rajta, amely a Becks 5% hozzászólói alapján igen nagy előny. A kis üveges kiszerelésért €0.69-et fizettem, amely nem kevés belegondolva abba, hogy kb ennyiért akár fél liter Franziskaner Weissbier 5%-ot is kaptam volna. A Gold egy, a színe alapján világosnak számító világos sör, amelynek az elején szép habja volt, viszont az kb 2 perc után ez az enyészeté lett. Magas szénsavtartalmat éreztem a kortyolások során, ízében pedig a kesernyés-édes vonal mellé citrusos beütés jelent meg. A vége felé kellemetlen volt az az utóíz, amely eluralkodott az italon, és emiatt nem vennék belőle szívesen még egy üveggel. Sokkal jobb söröket is ittam már ennél.

Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló

Gyártja: Anheuser-Busch InBev Deutschland GmbH & Co KG. 28199 Bremen

Itt vettem: REWE, Passau, Németország; Ára: €0.69 (0.33l) (2012.07)






Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: 3/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Egyszer igen

Lav 5% - Szerb sör

Típus: Szerb sör, világos

Saját tapasztalat: A Lav sörrel életemben először kb 2006-ban, egy görögországi nyaralás során találkoztam. A buszos út elején, közvetlenül a határ átlépése után megálltunk egy benzinkútnál, és akkor vettem le egy dobozzal a shop hűtőpultjáról. Emlékeim szerint annak ellenére, hogy benzinkút volt, egészen olcsón adták, és amikor jól behűtve kibontottam a görög tengerparton, akkor kimondottan frissítően hatott. No, de ennyit az emlékekről, nézzük a mai Lav-ot.
Színe egészen világos, habja viszont példaértékű. Nemcsak a fényképezés idejét bírta végig, hanem a sör elfogyasztását is. Kb 10-15 percig ott volt, jó fél centi vastagon a pohár tetején! Ízét tekintve szerintem a pilsner-ekre hasonlít, amolyan népsörként úgy behangolva, hogy széles fogyasztói réteg megtalálhassa benne azt, amitől kér még egy üveggel belőle a csapostól egy fárasztó hét után, pénteken. Az összetevőit szívesen megvizsgáltam volna a Carlsberg Group által gyártott terméknek, de ilyet - akárhogy is forgattam az üveget a kezemben - nem találtam rajta. Összességében nem volt vele különösebb gond, szerintem egy átlagos, beszélgetős sör.

Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: ? (nem volt rajta az üvegen)

Gyártja: Carlsberg Srbija D.O.O. Proletarska 17, 21413 Celarevo, Szerbia

Itt vettem: Ajándék volt






Értékelés
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték:
Újra vennék? – Igen
Megérte?

Sachsen Krone Pilsener Premium 5.1%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: Szászország, vagyis Sachsen, Németország keleti részén helyezkedik el, amely csak pár km-en határos a "nagy német sörfölddel", Bajorországgal.
Az erről a vidékről származó, Sachsen Krone egy teljesen egyszerű design-nal ellátott üvegben jutott el hozzám, amelynek kupakja - itthon a legalsóbb kategóriás sörökre jellemzően - teljesen csupasz volt. Pilseni típusú sörnek hirdeti magát az összetevői alapján rendben lévő sör, amelynek egészen világos színe lett a pohárban. (Megfogadtam, az összes sört nyáron fogom meginni, mert ilyenkor télen, mesterséges fényben alig lehet jó képet készíteni) Habja rövid életű volt, íze pedig leginkább semlegesre van hangolva. Kicsit keserű (de nem úgy, mint a cseh pilsnerek), kicsit édes, kicsit még talán savanykás is, illetve van egy pici kellemetlen (szappanos?) mellékíze is - na azért nem olyan, mint az itthon kapható kukoricadarával felhígított söröké, de semmiféleképpen nem túl jó... Szerintem ez lehet az egyik a német "Kőbányai Világos", mivel 45 centért (kb. 130 Ft) gyakorlatilag ingyen volt, valamint ezért a pénzért a fogyaszthatóság alsó szintjét azért kis jóindulattal megüti. Második üveggel viszont akkor sem kérnék belőle, ha ingyen adnák. Kb. egy szintre tettem magamban az Oettinger Export 5.4%-kal.


Alkoholtartalom:
5.1%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló

Gyártja: Köthener Brauerei GmbH, D-06366 Köthen, Németország

Itt vettem: Kaufland Passau, Németország; Ára: €0.45 (2012.07.)







Értékelés
Sör pontszám: 3/10
Ár/érték: - 5/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem

Svijany - Svijanská Kněžna 13 - 5.2%

Típus: Cseh sör, barna

Saját tapasztalat: A Svijany sörfőzde már 1564 óta főzi söreit az Észak-Csehországban található sörfőzdében. Az itt készített termékek közül ezúttal a Svijany 13-mas (fél)barna sörét volt alkalmam megkóstolni, amely a Svijanská Kněžna, azaz a "Fejedelem asszony" nevet viseli. Kitöltés után a színe mélyvöröses, rubinos, enyhén barnás volt, amely sok barnasörnél alapvetően világosabb, és ha nem lett volna az üvegre írva, inkább azt mondanám rá, hogy félbarna. Habja szép és dús volt, és szépen beszínezte a sör sötét színe. Az összetevőket vizsgálva találtam benne cukrot, azonban ennek az íze nagyon ügyesen megbújt abban a világban, amely barna söröktől eltérően alapvetően nem édes, hanem inkább komlós, kesernyés volt. A Svijany 13-mast ettől a tulajdonságától igazán különlegesnek éreztem, és pasztörizálatlansága miatti frissessége miatt is további egyediséget is hordozott magában. Tetszett, bármikor meginnék belőle még egyet!

A sört apukámmal szerezte a teszthez, ezúton is köszönet érte! :)

Alkoholtartalom: 5.2%

Összetevők: víz, árpamaláta, cukor, komló, komlókivonat, izomerizált komlókivonat

Gyártja: Pivovar Sjvijany a.s. Svijany c.p. 25. DSC 463 46 Svijany, csehország

Itt vettem: Ajándék volt








Értékelés
Sör pontszám: 8/10
Ár/érték:
Újra vennék? – Igen
Megérte?

2013. január 4., péntek

Bohemia Regent 11 - 4.6%

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: A Bohemia Regent 1378 óta főzi söreit Třebon-ban, Csehországban. Nekem ezúttal a 11-eshez volt szerencsém, amely a mezőnyben a gyengébbek közé tartozik. Cseh sör nem lehet rossz, ez igaz erre az üvegre is :) Kitöltve szép, telt színnel rendelkezett, habja pedig szépen megkoronázta az aranysárga ital tetejét. Illatában malátás, édeskés beütésű volt, ízében pedig a komló jegyei mellett nekem zöld fűszeres ízvilág jelent meg, amelyet utoljára a Lobkowicz Premium 4.7%-nál éreztem, bár annál emlékeimben kutatva jobban ízlett, mint ennél. Nemrég kóstoltam a Staropramen Jedenáctka-t, azaz a 11-es Staroprament is, amely viszont jobban lecsúszott, mint a Regent 11-es. Úgy gondolom, hogy 6 pontot fog kapni most ez a sör, amely azt jelenti, hogy minőségi, átlagnál jobb cuccról van szó.


A sört apukámtól kaptam tesztelésre, ezúton is köszönet érte!


A teljes Bohemia Regent paletta az alábbi képen látható:

Forrás: http://www.pivovar-regent.cz/cz/produkty/pivo

Alkoholtartalom: 4.6%

Összetevők: ártézi víz, árpamaláta, komló és komlókivonat

Gyártja: Bohemia Regent, a.s. Trocnovské nám. 124, 379 01 Třeboň

Itt vettem: Ajándék volt







Értékelés
Sör pontszám: 6/10
Ár/érték: -
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen