2013. április 29., hétfő

Erdinger Pikantus 7.3%

Típus: Német sör, barna búza

Saját tapasztalat: El kellett ütnöm fél órát ma délután a Malomban, és pont ott volt a CBA... Gondoltam - régen jártam már ott - körbenézek, hátha találok valami sörkülönlegességet. És lám, felfedeztem egy eddig még nem kóstolt német barna búzasört, a kis extra alkoholtartalommal rendelkező Erdinger Pikantus-t! Nem olyan régen kóstoltam meg az Erdinger "sima" barna búzasörét (Erdinger Weissbier Dunkel 5.3% ), amely akkor 9 pontot ért nálam, ezért már előre örültem, hogy ennek a pikáns változata legalább olyan minőségi és könnyen csúszó lesz, mint az volt. Nem is tévedtem: Az Erdinger Pikantus beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Kitöltéskor olyan dús és sok habja lett, hogy nem is tudtam egyszerre a pohárba önteni az üveg tartalmát (a magas alkoholtartalom ellenére lett sok hab!). Illata friss, búzasörös, a kortyok selymesek, élesztősek, és az utóízükben kicsit alkoholosak.
Hogy ne csak márkán belül hasonlítsak: Emlékeim szerint a Franziskaner Weissbier Dunkel talán kicsit édesebb volt ennél a sörnél, de egyik sem hiba eredménye, csupán máshogy hangolták őket a főzdében. Itt is meg kell jegyeznem azt, amit a "sima" barna búzánál tettem: Hihetetlen, hogy mekkora különbség van az itthoni és a németországi árképzések között. Míg ott €0.70-€0.80 (kb 200-250 Ft) körül lehet ezeket a söröket kapni, ezért az üvegért 475 Ft-ot fizettem. Majdnem dupla ár. Gondolkozzunk, mit csinálunk rosszul... vagy mit csinálnak ott jól!


Erdinger vonalon a következő söröket kóstoltam még:
Erdinger Weissbier 5.3% - búzasör
Erdinger Weissbier Dunkel 5.3%  - barna búzasör
Erdinger Weissbier Kristall 5.3% - szűrt búzasör
Erdinger Urweisse 4.9% - búzasör
Erdinger Champ 4.7%

Alkoholtartalom: 7.3%

Összetevők: víz, búzamaláta, komló, sörélesztő

Gyártja: Erdinger Weissbrau

Itt vettem:
CBA Malom, Kecskemét; Ára: 475 Ft (2013.04)







Értékelés:
Sör pontszám: 9/10
Ár/érték arány: - 3/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? – A tudat, hogy fél áron is van 700 km-re innen, szétszed...

2013. április 1., hétfő

HB Hofbräu München Schwarze Weisse 5.1% - Búzasör

Típus: Német sör, barna búza

Saját tapasztalat: A HB sörök egészen finomaknak bizonyultak eddig, ezért jó eséllyel finom sört bontottam ki a Schwarze Weisse képében. Először azt hittem, hogy a neve alapján teljesen fekete sörrel fogok találkozni, azonban a pohárba töltéskor kiderült, hogy ez a Münchner Weisse barna változata lehet, csak éppen "fekete" névre keresztelték. A pohár felső részében tisztességes mennyiségű és minőségű hab keletkezett, amelynek érdekessége az volt, hogy a barna sörökre nem éppen jellemző módon nem festette be túlzottan a sör barnasága, hanem egészen fehéres maradt. Na de annyi baj legyen, ugyanis a kortyolások során az ízvilággal semmi gond nem volt. Búzasörökre jellemzően kellően élesztős világgal rendelkező, minőségi, német búzasörhöz méltóan semmiféle utóízt nem mutató, tiszta ital a HB Schwarze Weisse. Az érte fizetett €0.79 nagyon barátinak mondható, összehasonlítva a 2011(!) év végén itthon (az akkor még meglévő Cora-ban) vásárolt Münchner Weisse-ért fizetett 359Ft-tal.
Az üveg hátsó részén található címkén a gyártó felteszi a kérdést: Próbálta már a HB Dunkel-t, azaz a barna HB-t? Ezek szerint létezik a Premium Lager-nek is barna változata, amelyet be kell szereznem valahonnan! :)

A többi HB tesztje:
HB Hofbräu München - Münchner Sommer 5.1%
HB Hofbräu München - Münchner Weisse 5.1% - Búzasör
HB Hofbräu München - Premium Lager 5%


Alkoholtartalom: 5.1%

Összetevők: víz, búzamaláta, árpamaláta, komló, élesztő

Gyártja: Staatliches Hofbräuhaus in München, Hofbräuallee 1. 81829 München

Itt vettem: Aldersbach, Nahkauf, Németország; Ára: €0.79 (2012.07.)







Értékelés:
Sör pontszám: 9/10
Ár/érték arány: - 8/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen

Békésszentandrási Szent András Könnye - Áfonya 9%

Típus: Magyar sör, fekete

Saját tapasztalat: Eddig két sört kóstoltam meg a Békésszentandrási Sörfőzde termékei közül (Békésszentandrási Black Rose 9%, valamint a Békésszentandrási Meggyes Sör 3.7%), amelyhez most hozzákerül az extra alkoholtartalommal rendelkező áfonyás, fekete sörük is. A palackon lévő kupakra tettek egy védőfóliát is, amelyet lehámozva előkerült az egészen egyszerű fehér, lepattintható kupak. Kitöltéskor alig keletkezett hab a sör tetején, amely lehet a magas alkoholtartalom miatt is.
Illatát és ízvilágát tekintve teljesen áfonyás, gyümölcsös, tehát a címkére írt "áfonyás" jelző maximálisan teljesül. Azonban ez a sör mivoltának kárára történik, ugyanis, ha nem tudtam volna, hogy sört iszom, akkor akár valamiféle gyümölcslikőr is lehetett volna. Az érte fizetett 300 Ft viszont szerintem egyáltalán nem volt túlzás.


Alkoholtartalom: 9%

Összetevők: víz, maláta, dextróz, karamell, komló, áfonya sűrítmény, élesztők

Gyártja: Békésszentandrási Serfőzde, 5561 Békésszentandrás, Szent András u. 11.

Itt vettem: Csakajosor.hu; Ára: 300 Ft (2012.07)







Értékelés:
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték arány: - 8/10
Újra vennék? – Talán
Megérte? – Igen

Astra Urtyp 4.9%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: Az Astra Urtyp nevű sört Hamburgban készítik, és típusa szerint egy világos Pilsner. Ahogy az üveget forgattam, a Pilsner szóról rögtön a 10 pontos Pilsner Urquell jutott eszembe és összefutott a nyál a számban. Kitöltéskor a német átlagnál szerintem kicsit világosabb színvilág tárult elém, és a habot tekintve átlagos jellemzőket tudnék felsorolni. Az első kortynál határozottan karakteres ízek bontakoztak ki, amelyek szinte meglepően keserű utóízzel fejeződtek be. Szeretem, ha egy sör határozott egyéniség (akár édes, akár keserű, akár gyümölcsös stb) és az Astra Urtyp ebből a szempontból kellemes csalódás volt most. Könnyen eltüntettem a kis üveg tartalmát, szerintem hozza az elvárt (átlagos) német minőséget. Kicsit utánanéztem a ratebeer-en is, szerintem mélységesen alulpontozták a 14/11 ponttal... de hát ízlések és pofonok :)
Egészen pontosan 45 eurocentet fizettem érte, amely nem számít túl soknak, főleg átszámolva (kb 140 Ft).
Volt még egy Urtyp, amit megkóstoltam régebben: Löwenbrau Urtyp 5.4%, amelyben szintén kellemeset csalódtam.


Alkoholtartalom: 4.9%


Összetevők:
víz, árpamaláta, komló

Gyártja: Bavaria-St. Pauli GmbH, D-22755 Hamburg

Itt vettem: Nahkauf, Aldersbach, Németország; Ára: €0.45 (2012.07)





Értékelés:
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték arány: - 6/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen

Krombacher Dark 4.3%

Típus: Német sör, barna

Saját tapasztalat: A Krombacher Dark már régóta ott várt a hűtőben arra, hogy felbontsam és egy erre alkalmas estén megkóstoljam. Kitöltéskor határozottan kemény, sok és barna hab keletkezett az egészen sötétes színű ital tetején. Íze alapján kellemesen édeskés, valamint kávés beütéssel rendelkező, selymes sörnek mondanám. Alkoholtartalma beleillik az átlagos mezőnybe, bár a 4.3%-kal inkább annak alsó felére hangolták, és magát az összképet hasonlóan finomnak mondanám, mint a világos - Krombacher Pils 4.8% - változatot. Kár, hogy a Magyarországon vásárolt barna kiadás csak 0.33l-es üveg volt a német 0.5l-rel ellentétben.




Alkoholtartalom: 4.3%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló, komlókivonat

Gyártja: Krombacher Brauerei, 57215 Kreuztal, Németország

Itt vettem: A blokkot sajnos elhagytam...







Értékelés:
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték arány: -
Újra vennék? – Igen
Megérte? –

Aldersbacher Kloster Weisse Leicht 3.1%

Típus: Német sör, világos búza

Saját tapasztalat: Az Aldersbacher Kloster Weisse Leicht a sima Kloster Weisse könnyedebb, alacsonyabb alkoholtartalommal rendelkező változata. A címkét vizsgálva 3.1%-ot préseltek az üveg tartalmába, amely messze nem mondható soknak. A 'light' kiviteltől nem voltam elájulva ezúttal sem. (az ez előtt kóstolt Paulaner Hefe-Weissbier Light 3.2%-nál meg végképp nem). Íze leginkább semleges, amely az eredeti verzió felvizezett változatára emlékeztetett. Búzasörként alig állja meg a helyét, de legalább nem volt olyan jellegzetesen kellemetlen ízű, mint egy-egy korábban kóstolt kukoricadarás borzalom. Őszinte leszek, nem ittam meg az egész üveggel.





Az Aldersbacher sörcsalád tagjai:
Aldersbacher Festbier
Aldersbacher Kloster Dunkel
Aldersbacher Klosterhell
Aldersbacher Kloster Weisse (búza)
Aldersbacher Kloster Weisse Leicht
Aldersbacher Kloster Weisse Spezial (búza)
Aldersbacher Kloster Weisse Dunkel 5.1%
Aldersbacher Urhell
Aldersbacher Ursprung


Alkoholtartalom: 3.1%

Összetevők: víz, árpamaláta, búzamaláta, komló, élesztő

Gyártja: Brauerei Aldersbach, Frhr. v. Aretin GmbH & Co KG, 94501 Aldersbach

Itt vettem: Nahkauf, Aldersbach, Németország; Ára: €0.75 (2012.07)





Értékelés:
Sör pontszám: 2/10
Ár/érték arány: 5/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? – Ára soknak nem mondható, de akkorsem