Saját tapasztalat: Régi szép emlékek fűznek a Morettihez, mivel Milano-ban egy pizzériában találkoztam először a 0.66L-es, zöld kalapos uriemberrel. Az első olasz pizza egy sétálóutcában, egy sör társaságában mindenképpen maradandó élmény, ezért különösen örültem, hogy sikerült hazahozni egy részt ebből. Sajnos olasz sörhöz tartozó poharam nincs még, ezért egy Zlaty Bazant-os korsót választottam mai tesztemhez, amibe kitölthettem az egészen rikítóan fehér habbal, és kissé halovány színnel rendelkező, 4.6%-os világos sört. Az első kortyoknál még bizakodtam, és a kis fintort az arcomon elhessegettem a szép emlékekkel. Azonban ahogy tovább kortyoltam a Morettit, be kellett vallanom magamnak, hogy olyan az íze, mintha - az olcsó söröket jellemző - kukoricadara lenne benne (és utólag a google translate segítségével kiderült, hogy van is!), és az édessége tulajdonképpen kellemetlen. Szénsavtúltengése csak "hab a tortán", persze a rossz értelemben. 
Saját tapasztalat: Először saját márkás terméknek hittem (kiderült, tényleg az) az Auchanban vásárolt, zöld dobozos Sterling-et, de kiderült, hogy a származási helye Németország. Rögtön feljebb emeltem magamban a virtuális lécet... Kitöltve átlagos, kissé halovány színű, illata pedig az olcsó sörökre emlékeztet. Az első kortynál két jelző ugrott be: vizezett és dobozízű (fémes). Ajjaj, nem lesz ez így jó.. Ahogy kortyolgattam, egyre jobban megbarátkoztam vele, egy idő után már-már kellmessé vált a nem túl harsány karakterekkel, kicsit édeskésre és nem túl szénsavasra hangolt ízvilág. A "nem túl harsány" karakterségbe belejátszhat az is, hogy igazi komlót nem tettek bele, csak komlókivonatot. Felfelé billenti a virtuális mérleget, hogy az 5.5% alkoholtartalom legalább benne van, valamint pozitívum, hogy nem kevertek hozzá kukoricadarát sem.
Saját tapasztalat: Fullers sörből lassan jópárat megkóstoltam, stout típusút viszont még nem. A London Black Cab egy olyan stout, amelynek egészen kevés habja van, és az is gyorsan tovatűnik. Illata és íze keserű, de teljesen máshogy mint pl. a korábban kóstolt Fullers IPA. Ez fanyarabb, nyersebb szerintem, viszont kortyaiban keveredik némi kávés, étcsokoládés jelleg. Megvallom őszintén, nem tartoznak a kedvenceim közé a stout-ok, de ez az üveg a maga nemében finom volt. A kortyolások közben rá-rápillantotam az üveg címkéjén található éjszakai utcarészre, a fekete londoni taxival, és elmerengtem rajta, hogy milyen lehet egy londoni pub-ból kilépni pár üveg Fullers elfogyasztása után, és bepattanni a black cab-be, hogy hazarepítsen... :)
Saját tapasztalat: Az India Pale Ale-k mostanában nagyon bejöttek, hiszen a Hopfanatic Nohoplimit Double West Coast India Pale Ale 8.5%, valamint a Kaltenecker IPA14 Atlantis 5.8% is kellemes élmény volt, kíváncsi voltam hát egy angol IPA-ra. A szerencse rám mosolygott, hiszen a Fullers India Pale Ale nevű sörre az Tescoban rátaláltam, és rögtön a kosárba tettem. Az 5.3% alkoholtartalmú félbarna ital a kortyolások során hozza a határozott, keserű, komlós ízvilágot, kis túlzással bekötött szemmel megondanám róla, hogy ez egy IPA és határozott keserűsége mellett mégis könnyed tud maradni. Mivel ezen tulajdonságán túl szerintem nem tud más különlegességet felmutatni, ezért a virtuális skálámon a középmezőnybe teszem. 
Saját tapasztalat: Kaltenecker sör eddig nem volt rossz, egytől egyik szívesen gondolok vissza rájuk. Örömmel vettem a kezembe sárga címkés búzasörüket, amely már régóta a hűtőben pihent, hogy egy fárasztó nap után megkóstolhassam. A sör ránézésre szűretlen, színe aranysárga, habja kevés. Illata kissé citrusos, de határozottan búzasörös. Az első kortyok nagyon gyorsan lecsúsztak, és ez nemcsak pillanatnyi szomjúságomnak köszönhető, hanem annak is, hogy már közben éreztem, hogy ez a sör jól esik. Kellemesen eltalált élesztősség, kissé édesre hangolt, citrusos vonal. Hatalmas extrát azért nem szabad beleképzelni, de szomjoltóként most jól esett. Frissességét leszámítva átlagosnak éreztem.
Saját tapasztalat: A St. Bernardus Abt 12 a legerősebb Bernardus, amelyet a Watou-i sörfőzdében főznek. Komolyságát hasonlónak érzem, mint a Trappistes Rochefort 10, vagy akár egy Kasteel sörnek. Kitöltés után hatalmas habzuhatag terítette be a barna sör tetejét, amely szűnni nem akaró makacssággal pompázott rajta mindaddig, amíg az első kortyok közben kicsit le nem ittam belőle. A sör illata édes, aszaltgyümölcsös. Íze viszont korántsem olyan édes, mint ahogy elképzeli az ember, hanem a kortyok végén inkább fanyar, némi alkoholossággal fűszerezve. Mindenképpen egészen jól eltalált sör, a világ sörpontozói leginkább maximum közeli értékeket adtak neki, ám ha nekem választanom kellene egy hasonlóan nagy nevű belga sört, akkor az a Trappistes Rochefort 10 lenne. Nekem ugyanis az viszi a pálmát.
Saját tapasztalat: Olyan régen ittam már belga sört, hogy nem is emlékszem igazán milyen jó is ez... A Houblon Chouffe Dobbelen IPA Tripel pedig jól jött, ugyanis ez egy kis üveges, manós (vagy törpös?) sör, megemelt, 9% alkoholtartalommal. Magasnak mondható alkoholossága ellenére rendkívül tartós és tetszetős hab keletkezett a kitöltésekor, amelynek illata élesztős és gyümölcsös volt. A világos sörnek az ízvilága pedig kicsit gyümölcsös, citrusos, kicsit jobban élesztős és még inkább komlós. Elég korrekt elegy, ám fejbevágós.
