Saját tapasztalat: Az Ursus a második román sör, amellyel életem során találkozok. Jó sokat kellett erre a pillanatra várni, ugyanis a Miercurea Ciuc (csíki sör) óta elég hosszú idő telt már el. Az Auchan sörei között árválkodott ez az egyetlen medvés doboz, amitől kicsit kétkedve forgattam a kezemben, hogy biztosan nem valami sérült, kimaradt, vagy éppen lejárt termék lehet-e, de némi ellenőrzés után boldogan tettem bele új szerzeményemet a bevásárlókocsiba. Az 5%-os alkoholtartalommal rendelkező, Bukarestben készített sör kitöltve egészen tiszta volt, habja átlagos, illata inkább malátásra hajazott. Az első korty során volt valamiféle kellemetlenség (azt hittem, hogy kukoricadara van benne) fogadott, de a címke elolvasása után ezt a dolgot kizártam. Íze inkább malátás, azonban utóízében némi enyhe gyógyfüves kesernyésség dobja fel az amúgy nem túl testes, és kissé fémes elegyet. Szénsavból az átlagosnál (vagy annál, amitől gyorsan és sokat lehetne belőle inni) több van benne, így amikor összefüggően kortyoltam belőle 4-5-öt, akkor már-már zavaró volt. Állítólag Romániában ez egy "népsörnek" számít, annak pedig szerintem megállhatja a helyét. Egyszer érdekes volt, de semmi több.Alkoholtartalom: 5%
Összetevők: víz, maláta, árpa, komló
Gyártja: Ursus Breweries S.A. Romania
Itt vettem: Auchan, Kecskemét, Ára: 299 Ft (2014.03)
Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 2/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem nagyon


