A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krusovice. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krusovice. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 20., szombat

Krušovice 10 Svetlé - 4.2%

Típus: Cseh sör, világos
 

Saját tapasztalat: Szlovákiai kiruccanásunk során sikerült szert tenni egy olyan Krušovicére, amelyet eddig nem láttam sehol, nevezetesen a 10-es világos változatra. (Eddig az Imperial, valamint a Černé fordult meg a kezeim között). Annak érdekében, hogy hasonlítani lehessen valamihez az új szerzeményemet, vettem mellé egyet a jól bevált Imperial-ból, hogy fej-fej mellett nézhessem meg őket. Kitöltve az a fura kép fogadott, hogy a 10-es majdnemhogy sötétebb volt, mint a 12-es. Habja kicsit ritkásabbnak bizonyult, de majdnem ugyanolyan jól bírta a fotózást, mint nagyobb társa. Illatukban nem tudtam felfedezni különbséget, és - őszintén szólva - igazából ízükben sem. Mindketten határozottan folyékonykenyeresek, élesztősek és jól ihatóak voltak. Ahogy melegedtek a kortyolások során (két sört mégiscsak lassabban tud az ember legurítani), a 10-es picit vizezettebbnek tűnt (amely logikus is), de így sem volt rossz!
Árát tekintve jóval olcsóbb volt a 10-es, mint a 12-es (0.55€ vs 0.86€)


Alkoholtartalom: 4.2%

Összetevők:
víz, árpamala, komló, komltermékek

Gyártja: Heineken Ceská Republika a.s, u Pivovaru 1, 27053 Krusovice

Itt vettem: Coop, Sturovo; Ára: 0.55€ (2014.03)






Értékelés
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: - 
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2013. november 1., péntek

Krušovice Pšeničné 4.3%

Típus: Cseh sör, világos búza
 

Saját tapasztalat: Szeretem a cseh söröket... és a búzasöröket is. Ebből kiindulva nem lehet rossz a Krušovice búzasöre, a Krušovice Pšeničné. És tényleg: A kitöltéskor búzasörösen zavaros volt, kellően sötét, határozott színnel és korrekt - ám rövid életű - habbal a tetején. Az ízlelőbimbók gerjesztése a kortyolások során kis élesztős ízzel kezdődik, majd a könnyed vizesség (igazából nem teljesen rossz értelemben) veszi át az uralmat, amitől nagyon könnyen itatja magát a 4.3% alkoholtartalmú ital. A kortyok utóíze kellemesen gyümölcsös, és leginkább banánra hasonlít. Mindent egybevéve nem rossz, de nem is kiemelkedő a cseh mezőnyt nézve. Árát tekintve viszont hihetetlenül olcsó volt, mindössze 11,90 CZK (kb 130 Ft)-ot kellett érte ott hagyni az Albert-ben, amitől megkapja tőlem a 10/10-es ár/érték arányú pontozást. Bárcsak itthon is lehetne kapni ennyiért, ilyen sört.

Alkoholtartalom: 4.3%

Összetevők: víz, árpamaláta, búzamaláta, komló, komlótermékek, sörélesztő

Gyártja: Pivovar Krušovice (Heineken csoport), U Pivovaru 1, 270 53 Krušovice

Itt vettem: Albert, Písek, Csehország; Ára: 11,90 CZK (kb 130 Ft) (2013.08.)






Értékelés
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték: - 10/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2012. február 12., vasárnap

Krusovice Cerné 3.8% - Cseh barna sör

Típus: Cseh sör, barna


Saját tapasztalat: Az előbb kóstolt Világos Krusovice után most következzen a Krusovice Cerné, azaz a barna változat. Hasonlóan szép, díszes kis üvegben hozták forgalomba a - meglepő módon csupán 3.8%-os - barnasört, mint a világos megfelelőjét. Habja ennek is szép kemény és sűrű volt, és nem oszlott szét másodpercek alatt, hanem sokáig megmaradt. Illata enyhén édeskés, de közel sem olyan mértékben, mint mondjuk a Primator 24-é. (Igaz, az dupla baknak számít) Ízéről az első kortyoknál az jutott eszembe, hogy füstös, édes. Nálam tökéletesen harmonizálna egy jó kis kemencében sült, töpörtyűs, füstölt sonkás kemencés kenyérlángossal. Korrekt kis sör ez is, bár a világos egy picit jobban ízlett, de ez lehet egyéni ízlés kérdése is. Összességében 9 pontot kap!



Alkoholtartalom: 3.8%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló és sörélesztő

Gyártja: Heineken Ceská Republika a.s, u Pivovaru 1, 27053 Krusovice

Itt vettem: Kecskemét, Malom Center, CBA, Ára: 299 Ft (0.33l)



Értékelés
Sör pontszám: 9/10
Ár/érték: - 7/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

Krusovice Imperial 5% - Cseh világos sör

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: Egymás mellett teszteltem a világos és a barna Krusovice-t. Mostani világos kis palackom tartalma illata hozza a cseh sörök világát, habja megfelelő, kemény és a kitöltés után szépen megmaradt, sűrű volt. A sör színe telt, egy-egy gyengébb félbarna sör is világosabb volt ennél, pedig mostani söröm ízig-vérig világos! Íze "folyékonykenyeres", telt, kicsit élesztős, és pont ettől finom! Keserűsége is teljesen rendben volt, kellemetlen utóízt pedig véletlenül sem fedeztem fel benne. A régebben kóstolt Staropramen hozott ilyen kellemes élményt, mint a Krusovice, egyértelműen felső kategóriás söreim közé emelem.
Érdekességet találtam a barna és a világos változat hátsó címkéinek összehasonlításakor, ugyanis a világosnak semmiféle nyomtatott magyar szövege nem volt, csak a forgalmazó által ráragasztott kis fehér papír, a barna változat pedig biztosan eredetileg is magyar piacra (is) lett szánva, mivel minden megtalálható volt rajta magyarul.


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló és sörélesztő

Gyártja: Heineken Ceská Republika a.s, u Pivovaru 1, 27053 Krusovice

Itt vettem: Kecskemét, Auchan, Ára: 295 Ft (0.33l)



Értékelés
Sör pontszám: 10/10 - Nem találtam benne hibát
Ár/érték: - 7/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen