2014. március 31., hétfő

Kaltenecker IPA14 Atlantis 5.8%

Típus: Szlovák sör, félbarna

Saját tapasztalat: Az Auchanban tűnt fel egyik napról a másikra a Kaltenecker család, amelyből most először az "india pale ale" került a poharamba. Egészen új sörfőzdéről van szó, amely mindössze 1997 óta főzi a söreit Rozsnyóban, Szlovákiában. Kitöltve karakteres félbarna főzet, sok és tartós habbal koronázva. Illata friss gyümölcsös, és ezúttal máshogy értem ezt, mint a legtöbb belga sörnél írtam. Íze határozott egyéniség, ugyanis egy átlagos sörnél jóval keserűbb, melyhez határozott narancsosság (fanyar narancshéjasság) keveredik, viszont egyáltalán nem radleres formában, hanem kimondottan olyan módon, hogy ez a sör szerves részét képezi! Ízében, főleg utóízében markánsan, szúrósan van benne a gyógynövényes keserűség is, amely karaktert ad ennek az 5.8%-os Atlantis-nak.



Érdekes háttérdolgokat találtam a neten kutatva az India Pale Ale-ről:
"Az angol típusú Pale Ale sör, mely új különlegességet a 19. század elején kezdték el gyártani, nevét az erős és extra keserű India Pale Ale, röviden IPA, után kapta. Abban az időben komoly fejtöréseket okozott az akkori brit Kelet-India területén táborozó brit katonák sörrel való ellátása. A hajóflotta útja Angliából Indiába - Afrikát megkerülve - közel fél évig tartott, mely során a sörszállítmány a trópusi körülmények között tönkrement. Ezért egész maláta generációkat kezdtek el olyan eljárással átdolgozni, hogy az ebből készült sör a hosszú út után is iható legyen. A keserű komló és alkohol tartósító hatását már akkor is ismerték, így a sörgyártásnál megkétszerezték a keserűséget és az eredeti Pale Ale alkohol tartalma 6-8% volt. IPA-t újra felfedezte a világ, reneszánszkorát éli tipikus sötétbronz színével, alacsony? habjával, telt ízével és erős keserűségével. Alapvető karakterisztikáját növeli a frissen kaszált pázsit illata, melyet a Kent grófságtól származó Chalenger komló biztosít. A Kaltenecker sörfőzde 2008 januárjában gyártotta le első szlovák történelmi jelentőségű IPA-t. Az infúziós főzőtechnikának, speciális maláta összetételnek, Chalenger és Styrian Goldings komló használatának, fokozott hideg komlózásnak és a tipikus skót Scottosh Ale Yeast búzasör kultúrának köszönheti egyedi ízét az első szlovák India Pale Ale a Klatenecker sörfőzdétől. Az emésztőrendszerre kimutathatóan pozitív egészségügyi hatásokkal rendelkező sörök közé tartozik. Télen gyártják.
Érzékelhető tulajdonságok: Jellegzetes pázsit illat, intenzíven keserű komló-pázsit íz, átláthatatlan zöldes barna szín, búzával erősítve, telt hab. Fogyasztáshoz ajánlott hőmérséklet: 10°C"
Forrás: vevenum.hu


Alkoholtartalom: 5.8%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, bőzamaláta, komló (+ az angol nyelvű összetevőknél ott van az élesztő is)

Gyártja: Pivovar Kaltenecker s.r.o., Zakarpatská 28, 04801 Rožňava, Slovenská republika

Itt vettem: Auchan, Kecskemét, Ára: 599 Ft (2014.01)






Értékelés
Sör pontszám: 7/10 (mindazonáltal igazi karakter)
Ár/érték: - 5/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

Chodovar Kvasnicový Skalní Ležák 5%

Típus: Cseh sör, félbarna

Saját tapasztalat: Félbarna sörből már régen találtam olyat, amely igazán jól lecsúszott. A családi sörfőzdéből származó Chodovar Kvasnicový Skalní Ležák-hoz nagy reményeket fűztem már az elején is, mivel egy csatos üveges, élesztős sör biztosan nem lehet rossz, főleg, ha cseh! Nosza, pattant is az üveg tetején a kupak, és elém tárult a sok habbal, és zavaros színvilággal (nehezen áttetsző) megáldott nedű. Habja olyannyira tetszetős volt, hogy kipúposodott a pohárból, így várnom kellett, hogy az egész üveg tartalmát kitölthessem. A hátsó címkén - néhány búzasörhöz hasonlóan - kiemelték, hogy az üveg háromnegyedét kell óvatosan a pohárba tölteni, majd nagy lendülettel a maradékkal befejezni. Íze rendben van, káros, vagy kellemetlen ízeket nem találtam benne, kimondottan jól csúszott a kissé élesztős, kissé (nagyon kissé) malátás, ám mégis leginkább semleges ízvilágú Skalní Ležák. Kimondottan jól esett az egész üveg tartalma, bármikor innék belőle még egyet!

A sört apukámtól kaptam tesztelésre, ezúton is köszönet érte!


Itt főzik ezt a sört:


Nagyobb térképre váltás


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: saját ártézi kútból származó víz, árpamaláta, karamellizált maláta, válogatott cseh komlók, sörfőzdei élesztő

Gyártja: Chodovar spol. s.r.o. Pivovarská 107, 348 13 Chodová Planá, CZ


Itt vettem: Ajándék volt










Értékelés
Sör pontszám: 8/10
Ár/érték: - /10
Újra vennék? – Igen
Megérte? -

Karl Bier Premium 5%

Típus: Szlovén sör, világos

Saját tapasztalat: Karl bier - németes hangzású sörnek tűnik, mindenesetre a címke mást mutat: Szlovén. Igen, emlékeimben él még a Lasko Club és a Lasko Zlatorog is, amelyek nem okoztak túl nagy törést sem, viszont életre szóló élményt sem a kóstolások során, a Karl Bier pedig csatlakozik az átlagos (illetve az alatti) élményeim közé. Színe és habja ok, íze olyan, mint az átlagos olcsó söröké, ám annyira nem negatív, mint mondjuk egy Steffl. Illata viszont kicsit kellemetlen volt... Kukoricadara ebben is van (édes is tőle), ám valahogy jobban elfér az egészben, főleg azzal a ténnyel együtt, hogy mindössze 169 Ft-ba került. Még egy Soproni is drágább ennél, és mostanában már abban is van a gyűlölt kukoricából, tehát végülis a saját kategóriájában nem olyan nagy mellélövés a Karl Bier. Lecsúszott, de nem erre fogom alapozni a jövőmet :)

Alkoholtartalom: 5%


Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, kukoricadara, komló, komlókivonat,

Származási hely: Szlovénia

Itt vettem: Lidl, Kecskemét; Ára: 169 Ft (2014.03)





Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 7/10
Újra vennék? – Nem igazán
Megérte? - Igen

2014. március 9., vasárnap

Flensburger Frühlingsbock 6.9%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A Metroban mindig van egy-egy olyan sör, amely máshol nem kapható. A Flensburgereket sem láttam eddig sehol sem ezen az egy helyen kívül, és most sorra került nálam a Frühlingsbock is, azaz a Tavaszi bock. Ez a kis üveges, egészen erős 6.9%-os világos sör tetszetős zöldes árnyalatú vonásaival hívja fel magára a figyelmet, és - szokásos - csatos üvege szinte kívánja tőlünk azt, hogy felpattintsuk. Hasonlóan a Winterbock-hoz, ez is szezonális kivitel, azonban talán nem annyira telt, mint a sötét, hideg téli estékre szánt változat, hanem egy fokkal könnyedebb, ám semmiképpen sem komolytalan kategória. Színe telt, habja rendben van, íze pedig határozottan malátás, édes. Nem annyira, mint egy félbarna vagy épp barna sörnél, hanem amolyan világos sörösen édes, amely még pont itatja magát. Magasabb alkoholtartalmának köszönhetően tavasz-előn is kellő melegséget varázsol az emberbe, ám ezt tényleg jobb ilyenkor fogyasztani, mintsem nyáron, amikor az ember egy melegebb napon könnyebben fejreállna hasonló lökettől.
A Flensburgerek közül eddig a Németországból beszerzett Flensburger Pilsener 4.8% viszi nálam a pálmát, és a Frühlingsbock most bekerül a második helyre nálam, a Winterbock elé.

Alkoholtartalom: 6.9%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló

Gyártja: Flensburger Brauerei; Emil Petersen GmbH & Co.KG, D-24937 Flensburg, Munketoft 12.

Itt vettem: Metro, Kecskemét; Ára: 1950 Ft/6 üveg






Értékelés
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték: - 7/10
Újra vennék? – Talán
Megérte? - Igen

Finkbrau Pils 4.9% - Lidl sör

Típus: Német sör (?), világos

Saját tapasztalat: A katasztrofális Grafenwalder után következzen egy újabb sör a Lidl-ből, a Finkbrau Pils. Erről a zöld-fehér dobozos világos sörről sem derül ki az, hogy melyik sörfőzdében készítik, csupán annyi van feltüntetve, hogy Németországban gyártják. Arra készültem, hogy újabb fogyaszthatatlan sörrel hozott össze a sors, így meglepetéssel fogadtam, hogy színével nem volt különösebb gond, habja szintén rendben volt, egyedül fura szaga keltett bennem bizalmatlanságot a kitöltés után. A kortyok viszont határozottan fogyaszthatóak, erősen keserűek, komlósak, utóíze pedig szintén pils sörökre emlékeztető jellegű. De pont ettől a markáns keserűségtől vált számomra olyanná, hogy egészen az iható kategóriáig küzdötte fel magát a virtuális mércémen, azaz nekem nem volt akkora csalódás, mint ahogy számítottam rá. Sokkal inkább ezt venném, mint a Grafenwaldert, vagy Spatent, vagy épp a Steffl-t.


Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők: víz, árpamaláta, komlókivonat

Származási hely: Németország

Itt vettem: Lidl, Kecskemét; Ára: 179 Ft




Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 7/10
Újra vennék? – Talán
Megérte? - Igen

Grafenwalder Pils 5% - Lidl sör

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: Lidl-ben, gyanúsan olcsó sör, ajjaj. Nem baj, jöhet, végülis szegényebb lennék egy élménnyel, ha nem próbálnám ki, csak azért, mert szinte biztosan nem világklasszis. De még mennyire nem... felpattintottam a dobozt, és az "illat" után megcsapott az a fajta érzés, mint a Spaten-nél. "Biztos jó ez nekem?" Hát nem, de ha már kitöltöttem, és habja is 10 másodperc alatt eltűnt, csak belekortyolok. Grr, ez durva. Édes, mint a legrosszabb kukoricával olcsósított sörök, kellemetlen ízű, és a gerincvelőmön végigfutó idegek a másodperc tört része alatt jelzik az agyamnak, hogy irányítsa az arcomon lévő izmokat abba a pozícióba, mint amikor az ember valami borzasztót érez... Kis szünet után megint kortyolok egyet... Az ízlelőbimbóim tiltakoznak: "Ne tedd, ez nem jó". Biztosan állítom, hogy a két napig áztatott mosogatórongy leve sem lenne sokkal rosszabb ennél a valaminél a poharamban. Egy szónak is száz a vége, mindenféle Reinheitsgebot ellenére a Grafenwalder felkerült nálam a "soha többé" listára. Szerintem gyakorlatilag bármivel nagyobb élvezettel lehet sörözni, mint ezzel...

Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, árpamaláta, komlókivonat

Származási hely: Németország

Itt vettem: Lidl, Kecskemét, Ára: 159 Ft





Értékelés
Sör pontszám: 0/10
Ár/érték: - 0/10
Újra vennék? – Soha
Megérte? - Nem

Tsingtao 4.7% - Kínai sör

Típus: Kínai sör, világos

Saját tapasztalat: Az Auchan katalógusban akadt meg a szemem néhány olyan kínai írásjelnél, amely egy kis üveges sörön volt. Kínai sör? Ezt muszáj megkóstolnom, és nem sokkal később már bent hűlt a hűtőben a kis üveges, 4.7%-os söröcske a hűtő egyik fiókjában. Durván egy órával később kitöltöttem: Színe halovány, mint a holdfény az éjszakában, gyorsan eltűnő habja pedig egészen rikítóan fehérlik a tetején. Illatában van valami megfoghatatlan (talán a rizs okozza?), íze pedig könnyed, ám a nem túl jó fajtából, ugyanis olyan, mintha kicsit vizezett lenne. A Tsingtao-ban összevegyül a kis citrusos savanykásság, némi komlós keserűség, valamint a kicsit csípős szénsavasság hármasa. Kellemetlen utóíze nem nagyon van, ezért annyira nem rossz, mint ahogy először gondoltam. Annak ellenére, hogy a ratebeer-en gigászi 5 pontot kapott a 100-ból, nekem ennél azért feljebb került a virtuális skálámon, szerintem messze nem ennyire kritikán aluli. Tulajdonképpen sokkal rosszabbra számítottam, főleg azok után, hogy a google képei között szatyorba csapolt Tsingtao-t is láttam (na jó, felteszem ide is). :)

Alkoholtartalom: 4.7%


Összetevők: víz, árpamaláta, rizs, komló

Származási hely: Kína

Itt vettem: Auchan, Kecskemét; Ára: 339 Ft (2014.01)









Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 2/10
Újra vennék? – Elképzelhető
Megérte? - Nem túlzottan

Argus Strong 7.2%

Típus: Lengyel sör, világos

Saját tapasztalat: A "sima" 5%-os, Premium néven futó Argust kóstoltam kb két évvel ezelőtt, és visszaolvastam, hogy miket írtam róla annak idején.. Kiderült, hogy az emlékezetem nem csalt, és kellemes meglepetés szerzett a fehér dobozos Lidl sör. Így hát pár nappal ezelőtt, amikor ismét a Lidl-ben jártam, beletettem a bevásárlókocsiba egy fekete, Strong Argust akciósan 189Ft-ért, hogy kipróbáljam, mit tud a "nagytestvér". Habja alig volt az egészen erős tesónak, íze pedig határozottan édesnek bizonyult, valamint markáns alkoholos utóíz is jelentkezett a kortyolások során. Sajnos ehhez elég markánsan társult egy fajta száraz(?), kissé kellemetlen, elfintorodást okozó valami, amelytől kissé nehézkesen csúszott le a fél liter. Összességében ha csak magát a sört nézem, akkor határozottan nem nagy durranás, ha viszont a "bulifaktort", azaz a gazdaságos alapozás biztosítását tekintem, akkor mindenképpen megéri. Ilyen erős sört, ilyen olcsón nem nagyon kapni. Emlékeim között kutatva a Barth's Beer 8.3% jutott eszembe róla.

Alkoholtartalom: 7.2%

Összetevők: víz, árpamaláta, sörárpa, komló

Származási hely: Lengyelország(?)

Itt vettem: Lidl, Kecskemét; Ára: 189 Ft (2014.01)





Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 2/10
Újra vennék? – Elképzelhető
Megérte? - Nem túlzottan

St Michaelsberg Hefe-Weissbier 5.3%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A St. Michaelsberg Hefe-Weissbier egy 5.3% alkoholtartalommal rendelkező német búzasör, amelyet.. na is itt jön a bökkenő - nem tudjuk pontosan, hol gyártanak. A magyar nyelvű címkéjén, valamint a doboz eredeti feliratai alapján is csak az van megjelölve, hogy származási ország: Németország. Ez minimum érdekes, hiszen minden valamirevaló sörgyár feltünteti magát az üvegeken, dobozokon... Kitöltve átlagos búzasörösség fogadott, nem különösebben sok, ám korrekt habbal együtt. Íze nem rossz, nincs rendellenes keserű-savanyú vagy bármilyen kellemetlensége, átlagos búzasörnek látom. Teltségével sem volt különösebb gond, határozottan nem érződik vizezettnek, ugyanakkor tolakodóan nehéznek sem, és alkoholtartalma is megfelelően elrejtésre került az elegyben. Tulajdonképpen kellemeset csalódtam ebben a kék dobozos, szerzetessel és apátságos motívumokkal díszített sörben, őszintén szólva nem számítottam arra, hogy ilyen jól lecsúszik majd. Sajnos a blokkot elhagytam, és nem emlékszem rá, hogy hol és mennyiért vettem, de ha 200-250 Ft-os kategória, akkor jó ár/érték aránnyal bírhat.

Alkoholtartalom: 5.3%


Összetevők: ivóvíz, búzamaláta, árpamaláta, komlókivonat

Származási hely: Németország

Itt vettem:
Sajnos a blokkot elhagytam







Értékelés

Sör pontszám: 5/10
Ár/érték: -
Újra vennék? – Igen
Megérte? -