A következő címkéjű bejegyzések mutatása: becks. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: becks. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 12., szombat

Becks Gold 4.9%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: A Becks sör nem ismeretlen számomra, a sima változat - Becks 5%, valamint a Beck's Asia Limited Edition 2012 is járt már nálam. A Gold üvege eredeti, német import, magyar felirat hírből sincs rajta, amely a Becks 5% hozzászólói alapján igen nagy előny. A kis üveges kiszerelésért €0.69-et fizettem, amely nem kevés belegondolva abba, hogy kb ennyiért akár fél liter Franziskaner Weissbier 5%-ot is kaptam volna. A Gold egy, a színe alapján világosnak számító világos sör, amelynek az elején szép habja volt, viszont az kb 2 perc után ez az enyészeté lett. Magas szénsavtartalmat éreztem a kortyolások során, ízében pedig a kesernyés-édes vonal mellé citrusos beütés jelent meg. A vége felé kellemetlen volt az az utóíz, amely eluralkodott az italon, és emiatt nem vennék belőle szívesen még egy üveggel. Sokkal jobb söröket is ittam már ennél.

Alkoholtartalom: 4.9%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló

Gyártja: Anheuser-Busch InBev Deutschland GmbH & Co KG. 28199 Bremen

Itt vettem: REWE, Passau, Németország; Ára: €0.69 (0.33l) (2012.07)






Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: 3/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Egyszer igen

2012. november 2., péntek

Beck's Asia Limited Edition 2012

Típus: Német sör, világos

 

Saját tapasztalat: A Becks sör limitált szériájás palackjára Németországban leltem rá. Fogalmam sincs, hogy mitől ASIA, de a címkén olvasható infók alapján a kis üveg fele-fele arányban tartalmaz sört és grapefruitos-gyömbéres üdítőt. Habjával nem volt gond, illata grapefruitosnak tűnt, és ízében is leginkább a grapefruitot éreztem, mintsem a sört. Édessége, és gyümölcsös karaktere miatt magamban egy sör alapú alkoholos üdítőként könyveltem el, amelynek szénsavtartalmát meglepően soknak éreztem. Adalékanyagoktól ez az ital sem mentes, az üdítő részében akad bőven mindenféle érdekes dolog

Alkoholtartalom: 2.5%

Összetevők
: 50% sör (víz, árpamaláta, komló), 50% Üdítőital (víz, zukor, szémsav, természetes gyömbér-grapefruit aroma, savanyúságot szabályozó citromsav, színezék, Ammoniak Zuckerkulör(?), antioxidáns: aszkorbinsav)

Gyártja: Anheuse-Busch InBev Deutschland GmbH & Co. KG 28199 Bremen, Németország

Itt vettem: Passau, REWE, Németország, Ára: 0,69€





Értékelés
Sör pontszám: Ez egy üdítő
Üdítő pontszám: 7/10
Ár/érték: - 5/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2011. június 17., péntek

Becks 5%

Típus: Német sör, világos

Saját tapasztalat: Mai tesztalanyom egy német sör lesz, amely nem más, mint a Beck's. Világos, kellemesen habosodó német sör. Íze semmi extrát nem tartogat, kellemes kesernyés, kellemetlen utóízt nem éreztem az üveg tartalmának elfogyasztása alatt. Összetevői alapján - szerencsére - csak ivóvizet, árpamalátát és komlót tartalmaz. Szeretem az ilyen söröket, a Tuborgban is csak ezek az alapösszetevők voltak és az is nagyon ízlett.

Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, komló

Gyártja és forgalmazza: Borsodi Sörgyár Kft, Bőcs, Rákóczi u. 81, a Braurei Beck GmbH & Co KG, Bremen, Németország licensze alapján

Itt vettem: Kecskemét, Tesco - Ára: 202 Ft



Értékelés:

Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen

Sör pontszám: 8/10
Ár/érték arány: 9/10