A következő címkéjű bejegyzések mutatása: staropramen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: staropramen. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 4., vasárnap

Staropramen Lezák 5% 2014

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: A Staropramen is új design-t kapott, legalábbis ami az eredeti változatot illeti (A régivel itt lehet összehasonlítani, valamint a magyar változattal pedig itt). Megesküdtem volna arra, hogy ezzel a váltással együtt az összetevők is megáltoztak, de visszakerestem a 2011-es bejegyzésemet, és nagy meglepetésemre már azon az üvegen is felsorolták többek közt a maltózszirupot is.. No de ne szaladjunk ennyire előre, mivel ez most egy páros teszt is egyben, mivel az új Staropramen Ležák 5%, valamint a szűretlen Staropramen Nefiltrovaný 5% is új versenyzőként indult a rajtvonalnál. Kövezzetek meg, de sajnos Staropramenes korsóból nincs két egyformám, így az Aldersbacher poharára esett a választásom annak céljából, hogy egyenlő feltételek mellett lehessen megismerni a két sör képét. A sima Ležák szemmel láthatóan határozottan telt színnel rendelkezik, valamint tökéletesen tiszta, átlátszó is. A "nefiltrovaný" pedig hozza azt, ami rá van írva, azaz szűretlen, zavaros állagú. Érdekes volt látni, hogy a szűretlen változatnak mennyivel nagyobb és dúsabb hab keletkezett a tetején. Ezután a Ležák-ból kortyoltam először, és meg kellett állapítanom, hogy ez még mindig korrekt, finom cseh sör. Valamivel határozottabb komlóízre emlékeztem, de így is karakteres és finom!
A szűretlen változatról viszont nem tudok ennyi jót elmondani, ugyanis annak ellenére, hogy utóízében határozottan tiszta és keserű, a kortyolások közben valamiféle citrusos, és gumi(?) ízt fedeztem fel benne. Mindazonáltal, hogy ez egy - a címke szerint - búzával ízesített szűretlen világos sör - tehát nem búzasör, felfedezhetőek benne a búzasörökre jellemző jegyek mind küllemre, mind pedig ízvilágban (bár ez utóbbit tekintve kevésbé). A szűretlen is lecsúszott, tehát nem rossz sör ez, viszont az egyszeri élmény után legözelebb a rekeszbe nem ezt fogom majd belepakolni. Igaz, hogy csak 10 eurocent különbség volt a két üveg között, de a fentiek tükrében a 0.69€ a sima változatért maximálisan megérte, a 0.79€ pedig szerintem felesleges felárat jelent a szűretlenért.

Az Original Cseh-re ezúttal 8 pontot adnék, a szűretlen változatra viszont, a vegyes érzelmeknek köszönhetően inkább csak 5-öt.


Alkoholtartalom: 5%


Összetevők:
víz, árpamaláta, komló, maltózszirup, komlótermékek, izomerizált komlókivonat

Gyártja: Pivovary Staropramen s.r.o. Nádrazní 84, 150 00 Praha 5.

Itt vettem:
Billa, Sturovo (Párkány), Szlovákia; Ára: €0.69 (2014.03)






Értékelés
Sör pontszám: 8/10
Ár/érték: -  10/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - IGEN

Staropramen Nefiltrovany 5%

Típus: Cseh sör, világos, szűretlen

Saját tapasztalat: A Staropramen is új design-t kapott, legalábbis ami az eredeti változatot illeti (A régivel itt lehet összehasonlítani, valamint a magyar változattal pedig itt). Megesküdtem volna arra, hogy ezzel a váltással együtt az összetevők is megváltoztak, de visszakerestem a 2011-es bejegyzésemet, és nagy meglepetésemre már azon az üvegen is felsorolták többek közt a maltózszirupot is.. No de ne szaladjunk ennyire előre, mivel ez most egy páros teszt is egyben, mivel az új Staropramen Ležák 5%, valamint a szűretlen Staropramen Nefiltrovaný 5% is új versenyzőként indult a rajtvonalnál. Kövezzetek meg, de sajnos Staropramenes korsóból nincs két egyformám, így az Aldersbacher poharára esett a választásom annak céljából, hogy egyenlő feltételek mellett lehessen megismerni a két sör képét. A sima Ležák szemmel láthatóan határozottan telt színnel rendelkezik, valamint tökéletesen tiszta, átlátszó is. A "nefiltrovaný" pedig hozza azt, ami rá van írva, azaz szűretlen, zavaros állagú. Érdekes volt látni, hogy a szűretlen változatnak mennyivel nagyobb és dúsabb hab keletkezett a tetején. Ezután a Ležák-ból kortyoltam először, és meg kellett állapítanom, hogy ez még mindig korrekt, finom cseh sör. Valamivel határozottabb komlóízre emlékeztem, de így is karakteres és finom!
A szűretlen változatról viszont nem tudok ennyi jót elmondani, ugyanis annak ellenére, hogy utóízében határozottan tiszta és keserű, a kortyolások közben valamiféle citrusos, és gumi(?) ízt fedeztem fel benne. Mindazonáltal, hogy ez egy - a címke szerint - búzával ízesített szűretlen világos sör - tehát nem búzasör, felfedezhetőek benne a búzasörökre jellemző jegyek mind küllemre, mind pedig ízvilágban (bár ez utóbbit tekintve kevésbé). A szűretlen is lecsúszott, tehát nem rossz sör ez, viszont az egyszeri élmény után legközelebb a rekeszbe nem ezt fogom majd belepakolni. Igaz, hogy csak 10 eurocent különbség volt a két üveg között, de a fentiek tükrében a 0.69€ a sima változatért maximálisan megérte, a 0.79€ pedig szerintem felesleges felárat jelent a szűretlenért.

Az Original Cseh-re ezúttal 8 pontot adnék, a szűretlen változatra viszont, a vegyes érzelmeknek köszönhetően inkább csak 5-öt.


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, árpamaláta, búzamaláta, komlótermékek, alma- és korianderkivonat

Forgalmazza: Staropramen-Slovakia s.r.o. Tomásikova 30, 82101 Bratislava

Itt vettem:
Billa, Sturovo (Párkány), Szlovákia; Ára: €0.79 (2014.03)
 






Értékelés
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték: -  4/10
Újra vennék? – Talán
Megérte? - Igen

2014. február 23., vasárnap

Staropramen Granát 4.8%

Típus: Cseh sör, félbarna

Saját tapasztalat: Ezaz! Egy új Staropramen! Legalábbis nekem - gondoltam az Albertben a polcok között keresgélve, amikor megláttam a "dombornyomott" üveges, félbarna Staropramen Granát-ot. A pohárban a habja hibátlan, színe mély, telt, olyan, amilyennek egy félbarna cseh sört elképzel az ember. Még csak épphogy ránéztem, szinte már éreztem is a testes, malátás ízeket a számban... azaz éreztem volna... ugyanis belekortyolva sokkal kevésbé testes, telt, mint amilyenre számítottam. Eredeti elképzelésemhez mérve akár vizezettnek is gondolhattam volna, ám ahogy egyre többet ittam belőle, elfogadtam, hogy ez egy könnyedebb kivitelű fajta lehet. Ízével nem volt gond, édeskés, malátás, utóízektől mentes, ám mintha valami hiányzott volna belőle. Összetevői sem teljesen bizalomgerjesztőek, főleg az, hogy igazi komlóra nem is futotta...Összességében nem volt rossz, ám őszintén szólva sokkal jobbra számítottam. Egy sima Staropramen (főleg az igazi cseh), vagy egy Svijany is hamarabb ugrik be az autóba legközelebb, mint a Granát.


Alkoholtartalom: 4.8%

Összetevők: ivóvíz, cseh árpamaláta, bajor maláta, karamell maláta, maltózszirup, komlótermékek, izomerizált komlókivonat

Gyártja: Pivovary Staropramen a.s, Nádrazní 84, 15054, Praha 5

Itt vettem: Albert, Písek, Csehország; Ára: 12,60 CZK (2013.08)







Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 4/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem igazán

2012. december 31., hétfő

Staropramen Jedenáctka 11 4.7%

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: Nagyon sok sört kóstoltam már a Staropramenes korsómban, de igazi Staroprament már viszonylag régen. Most itt volt az alkalom, hogy a sörfőzde 11-es világos sörét ízleljem meg a hozzá passzoló "körítéssel". A palack design-ja azt a motívumot követi, amelyet régen lehetett itthon látni . (Az eredeti Staropramen-nel itt lehet összehasonlítani) Mivel ajándékként kaptam Csehországból, magyar felirat még hírből sem volt rajta, így még az esélye sem volt meg, hogy valami licensz alapján dobják össze itthon az eredeti sör méltatlan utánzatát. Amikor a korsóba töltöttem, olyan szép habos volt, hogy nem is fért bele rögtön az egész üveg tartalma a pohárba, kicsit várnom kellett - de erre pont alkalmas volt a fényképezéshez szükséges idő. Habját kicsit sárgásra festette a sör sötét, telt színe. Az első kortyok ízében leginkább komló dominál, utóízében pedig édeskés vonásokat fedeztem fel... jó kis pils típusú sör ez - gondoltam. És tényleg, alapvetően nincs vele semmi baj, könnyen csúszós, könnyű sör. Kicsit talán lehetne aromásabb, de ez mégiscsak egy 11-es, amely egy könnyedebb fajta sör. Kár, hogy az utolsó pár kortyban kissé kellemetlen, üvegízű volt.
Őszintén szólva egy kicsit jobbra számítottam, cseh mércével szerintem ez egy átlagos sör, azonban a teljes skálán nézve mindenképpen a felsőbb harmadba teszem. Nem volt rossz, de a hagyományos, eredeti Staropramen nekem jobban bejött.


A sört Annától kaptam tesztelésre, ezúton is köszönet érte :)

Alkoholtartalom: 4.7%

Összetevők: víz, cseh-, bajor- és karamellizált maláta, maltózszirup, komlókészítmények, izomerizált komló kivonat (jelentsen ez bármit is :) )

Gyártja: Pivovary Staropramen a.s, Nádrazní 84, 15054, Praha 5

Itt vettem: Ajándék volt






Értékelés
Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: -
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

2011. július 18., hétfő

Staropramen 5% - Magyar vs Cseh

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: A Staroprament május végén kóstoltam már egyszer, de erre az üvegre azóta találtam rá. Az előzőtől teljesen eltérő design-ja és a kíváncsiság hajtott, hogy vajon ez is ugyanazt a finom Staroprament rejti-e, mint a korábbi. Az üveget megizsgálva szembetűnő különbség, hogy ezen egy szó sem található csehül, csak magyarul, angolul és németül. Már itt féltem, hogy vajon milyen lesz. Nos, hát lelövöm a poént: Valamiért nem volt olyan finom. Összetevői alapján megegyezik az előző Staropramennel, azonban ezt vagy máshol főzték, vagy máshogy, de ez nem AZ. Természetesen szó sincs arról, hogy rossz lenne, csak egyszerűen valahogy nem az igazi, nem olyan mint a régi... Ha jót akartok olvasni, A régi Staroprament itt keressétek :)

Update: 2013.04. Azóta újabb döfés érte a jó öreg Staroprament. A hátsó címkén újabban az van feltüntetve, hogy a  Borsodi Sörgyár már nemcsak forgalmazza, hanem főzi is a sört, licensz alapján! Nemcsak az összetevők változtak, hanem az íze is más lett azóta. Mondanom sem kell, hogy nem éppen jobb lett... SAJNOS! Volt még egy utolsó Import-magyar címkés Staropramenem, kipróbáltam egymás mellett a "régit" és az újat. Az újnak a habja silányabb, íze pedig savanyúbb. Ennyit erről...
Utolsó mentsvárként még ott van a Barna Staropramen, amelyet a Borsodi még szerencsére csak importál!
Balra az új, Borsodi által gyártott, jobbra pedig a régebbi "importálja és forgalmazza" sör


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, árpa, maltózszirup, komló, komlókivonat

Importőr és Forgalmazó: Borsodi Sörgyár Kft, Bőcs, Rákóczi u. 81.

Itt vettem: Kecskemét, Tesco - Ára: 201 Ft



Értékelés:

Újra vennék? – A régit igen
Megérte? – Igen

Sör pontszám: 7/10
Ár/érték arány: 9/10



Régi Staropramen vs Új Staropramen



2011. június 8., szerda

Staropramen barna

Típus: Cseh sör, barna

Saját tapasztalat: Finom, édeskés, hasonlít a világos változatához, de nem annyira telt ízű. Ott azt írtam, hogy szinte átjön az élesztő íz – tipikus folyékony kenyér –, ez itt nem jelentkezett olyan intenzíven. Habja majdnem kifutott, ha nem iszom le gyorsan, akkor kárbaveszett volna, és hát…igazán kár lett volna érte. :) Eddig nem rajongtam klülönösebben a barna sörökért, de ez az üveg nagyon gyorsan lecsúszott, itatta magát.
Finom, na, minek tovább ragozni, cseh remek! :)



Update: Azóta itt is megtörtént a design váltás, mint a világosnál, szerencsére azonban ezt még továbbra is importálja a Borsodi Sörgyár.

Alkoholtartalom: 4,4%


Összetétel: víz, karamell és színezőmaláta, maltózszirup, komló


Importálja és forgalmazza:
Borsodi Sörgyár Zrt. Bőcs, Rákóczi u. 81.
Gyártja: Pivovary Staropramen a.s, Nádrazní 84, 15054 Praha, 5, Ceská Republika

Itt vettem: Kecskemét, Tesco – Ára: 225 Ft




Értékelés:


Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen

Sör pontszám: 8/10
Ár/érték arány: 8/10

2011. május 31., kedd

Staropramen 5% - Eredeti cseh

Típus: Világos Cseh sör

Saját tapasztalat: Habját szépen tartó, sötétebb színű testes sör.
A korábban tesztelt Steffl teljes ellentéte. Egyszerűen finom, talán még testesebb, mint a Kelt, és pont olyan, amilyennek az ember egy híres cseh sört elképzel.
Erre tényleg igaz az a jelző, hogy folyékony kenyér. Amikor belekortyoltam, két szó jutott eszembe a „wazzeeee” mellett: élesztő és búza.
Élesztő: Valószínűleg rendesen dolgozott az érlelés során a sörélesző és ennek a pozitív hatása „jött át”. A búza dolog pedig: Amikor kisgyerek voltam, emlékszem, hogy egyszer egy marék búzát rágcsáltam szét, mert kíváncsi voltam az ízére. Na, ebben a sörben felfedeztem ezt a gyermekkori emléket!
Gratulálok a prágai székhelyű sörfőzdének a Staropramen-hez :)

Update: Azóta történt egy designváltás(?) (meg egy licenszeladás) a Staropramennél, az újat is leteszteltem. Itt érhető el az Új Staropramen.

Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, árpa, maltózszirup, komló, komlókivonat

Gyártó: Pivovary Staropramen a.s, Nádrazní 84, 15054, Praha 5
Importőr és Forgalmazó: Borsodi Sörgyár Kft, Bőcs, Rákóczi u. 81.

Itt vettem: Kecskemét, Malom Center CBA - Ára: 209 Ft



Értékelés:

Újra vennék? – Igen!
Megérte? – Igen!

Pontszám: 9/10