A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécsi Sörfőzde. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pécsi Sörfőzde. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 15., kedd

Szalon Sör - Világos 4.6%

Típus: Magyar sör, világos

Saját tapasztalat: Szalon sör: ismerősen csengett, amikor megláttam. Azt hiszem, hogy valamikor gyerekként (na jó, kamaszként) hallottam először a Szalon sörről, bár akkor még fogalmam sem volt, hogy miféle lehet. Aztán eltűnt, évekre. Most pedig a Pécsi Sörfőzde termékeként újra megtaláltam, és nem tudtam otthagyni a boltban. A dobozon alig van pár dolog, információból azonban még talán túl sok is az összetevőket illetően, ugyanis nemcsak kukoricadara található meg benne, hanem antioxidánsok is. Annyi baj legyen, jöjjön a próba: Kitöltöttem. Habja két percig bírta, utána a halvány emléke maradt csak meg. Íze édeskés (köszi kuoricadara), ám messze nem olyan rossz, mint azt előre vártam. Tulajdonképpen a doboz második felére megszoktam, ám ekkor - talán a melegedés hatására - előkerült egy kellemetlen fémes, kicsit savanykás, citrusos és némi dobozíz, amelytől már nem fogyott olyan egyszerűen a maradék. Összességében alsó-közép kategóriás sörökhöz (legalábbis az ára alapján) mérve még talán egészen fogyaszthatónak tűnik.

Alkoholtartalom: 4.6%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, kukoricadara, komló és antioxidáns (aszkorbinsav és dikálium-diszulfit)

Gyártja: Pécsi Sörfőzde Zrt. 7624 Pécs, Alkotmány u. 94.

Itt vettem: Tesco, Kecskemét, Ára: 179 Ft (2014.03)




Értékelés
Sör pontszám: 3/10
Ár/érték: - 5/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem nagyon

2014. január 25., szombat

Három Királyok Ünnepi Sör 6.3%

Típus: Magyar sör, világos
 

Saját tapasztalat: Kecskeméten, az Univerben láttam meg az egyik italos polcon egy magyar feliratos, télies hangulatú sörös címkével ellátott üveget, amelyet leemeltem a polcról. Közelebből megvizsgálva ez a Pécsi Sörfőzde karácsonyra főzött söre, a Három Királyok Ünnepi sör, amely egy 6.3%-os alkoholtartalmú világos sör. Láttam én már karácsonyi kiadást cseh változatban (Bernard - Sváteční ležák 5% - Ünnepi lágersör), meg belga változatban is jópárat (pl. Delirium Tremens Christmas 10%), kíváncsi voltam, hogy - anélkül, hogy a "sima" Három királyok-at megkóstoltam volna (ha egyáltalán létezik), milyen lesz az ünnepi...
Kitöltve a színe telt, még akár félbarnának is elmenne, habja tartósnak mondható, a kortyolások végéig mindig volt pár milliméternyi a sör tetején. Íze először komlósan keserű, amely sajnos vegyül némi üveges, cukros ízzel. Ahogy melegedett,  kicsit rendellenesen aromásnak tűnt, amelytől valahogy egyre kevésbé ízlett, és egyre kevésbé itatta magát. (A cukrot megtaláltam a címkén az összetevők között is)
Próbának jó volt, de hasonló sorsra jut, mint az a sör, amely eszembe jutott róla a fogyasztása során - Szögedi Nyári Boszorkány Barna Sörkülönlegesség 5.6% -, azaz, hogy egy elég volt, többet nem veszek belőle.


Alkoholtartalom: 6.3%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, cukor, karamellmaláta, komlókészítmény és antioxidáns (aszkorbinsav)

Gyártja: Pécsi Sörfőzde Zrt. 7624 Pécs, Alkotmány u 94.

Itt vettem:
Univer, Kecskemét; Ára: 269Ft (2014.01.)






Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: -  3/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem igazán