2011. május 30., hétfő

Kelt 4.2%

Típus: Világos Cseh (szlovák) sör

Saját tapasztalat: Első cseh sörtesztem rögtön rendhagyó, mivel tulajdonképpen szlovák cuccról van szó. Az ital kiszerelése sem mindennapi, hiszen egy 1,5l-es palackról – illetve annak tartalmáról – írok. Tesztalanyom mellett természetesen létezik a Kelt hétköznapi méretben is. Az alapvetően Cseh sörökön felfedezhető jelölés nagy számokkal hirdeti a palackon a következőt: 10%
Aggodalomra semmi ok, nem ment el „Kelt-ék” józanesze, hogy ilyen erős sört készítsenek, jelen esetben a szám nem az alkoholtartalmat, hanem a szárazanyagtartalmat jelöli.

Pohárba töltve telt, mélyebb színű itallal találkozunk, habja pont megfelelő, nem túl sok, nem túl kevés. Illata finom, ízvilága pedig számomra tipikusan szlávos, csehes érzéseket hoz. A német típusú söröknek szerintem teljes ellentéte, hiszen azok sok esetben viszonylag „könnyűek”, ellentétben a Kelt-tel, amelyet inkább a Pilsner Urquell-lel tudnék egy lapon említeni.

Méltatlan módon itthon valamiért elég ismeretlen, munkatársaim körében végzett gyors körkérdésem eredménye az lett, hogy 6 emberből csupán 1 ismerte, de ő is onnan, hogy külföldi utazásai során kóstolta.

Összefoglalva:
Korrekt, finom sör, amely itatja magát.


Alkoholtartalom: 4,2%

Összetevők: Sör :)

Gyártó: A Zlaty Bazant sörfőzdéje (Pivovar Zlaty Bazant)
Forgalmazó: Heineken Slovensko a.s. Novozámocká 2, 94701 Hurbanovo, SR

Itt vettem: Ajándék volt, de amúgy a maxi palack 1.1€


Balra a hátoldali címke, jobbra pedig a Pilsner-es pohárba töltött Kelt.

Értékelés:
Újra vennék? – Igen!
Megérte? – Igen!

Sör pontszám: 8/10
Ár/érték arány: 10/10

17 megjegyzés:

  1. A legnagyobb kedvenc! A világ legjobb (lager) söre (szerintem)

    VálaszTörlés
  2. Én imádom a söröket, nagyon király, hogy itt ez a blog! Pont ma volt szerencsém megkóstolni ezt a sört, és elmondhatom az ár-érték arány megérte. Igaz egész más jellegű, mint az eddig megszokottak, de rossznak nem mondanám.

    VálaszTörlés
  3. Én most kaptam ajándékba egy ugyanilyen kiszerelésű KELT sert, és valóban NAGYON finom az íze, ami inkább édeskésebb, de pont megfelelő mértékben (pl. a barna sörök jóval édesebbek). Hölgy ismerősöm, aki nincs odáig a sörökért, szintén megkóstolta, és neki is ízlik!

    VálaszTörlés
  4. Az üveges nem tartja a habját,a dobozosnak szép fátyolos habja marad.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon nagy kedvencem,ha északi szomszédunkhoz látogatok soha nem hagyom ki.
    10-15 éve ismertem meg ,különösen tetszett a szokatlan ízvilág és a csatos üveg.

    VálaszTörlés
  6. .... :D én pont most iszok egy üveggel..... és nagyon finom..... :D

    Egészségetekre.... !!!

    VálaszTörlés
  7. Az Adria sétányon, zuglóban vettem egyet, és nagyon finom volt. Hűtve is árulják!

    VálaszTörlés
  8. A kedvenc szlovák söröm.Nemsokára ismét hozzájutok.Nagyon finom.Prémium kategória
    A csatos üveg kiválóan alkalmas a későbbiekben házi pálinka szállítására és tárolására :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A világ leg finomabb söre! Prágában voltunk és ott közöltünk elösször! Azóta sem sikerült hozzá jutnunk! Nem tudja valaki hol lehet nálunk be szerezni?

      Törlés
    2. Én nem látom még csak az első 50-ben sem!

      http://www.ratebeer.com/beer/top-50-custom/

      Pedig ez aztán már tényleg egy mérvadó lista!


      67 értékelés alapján ez a sör 13 pontot kapott a 100-ból így vigyázzunk az ehhez hasonló kijelentésekkel! Tulajdonképpen ez tehát egy igen rossz sör!

      Törlés
  9. Két dolog azonnal elriaszt minden komolyabb sörkedvelőt.


    1. műanyag flakon

    Már a dobozos sör is egy rettenetes találmny, de a műanyag palack a legalja. Csak a legköltséghatékonyabb kategóriában operálnak vele, ami egyenesen arányos a tartalom minőségével. Egyébként is ha a benne lévő sör nem is lenne rossz, a csomagolás pillanatok alatt tönkrevágja!


    2. Heineken név

    Jólismert multinacionális mamutválalat, amivel most nem elvi problémáink vannak, bár azok is igencsak lehetnének. Egész egyszerűen minden sörük a cég üzletpolitikájának, profitkényszerének köszönhetően igen silány minőséget képvisel. Tablettából gyártott kannás bor, illetve gyümölcsöt sosem látott kommersz rövid kategória. Az ABInBev, SABMiller és a Carlsberg óriásokkal gyártmányaival egyetemben.

    VálaszTörlés
  10. Úgy gondolom, hogy az alapszabály itt is érvényes. Ha jót akarsz inni, el kell felejteni a multinacionális sörgyárakat, és a kézműves termékeket keresni!

    Ha finom szlovák sört kerestek, ajánlom a Kaltenecker főzdét. Idehaza is megkóstolható a Pirítós Pub-ban. (1075 Budapest, Kazinczy u. 52/c.)

    VálaszTörlés
  11. Igen a Kaltenecker serfozde nálunk van Rozsnyón és kaszaljak a dijakat :) Buszke vagyok rajuk! Amugy az en kedvencem a KRUŠOVICE és a LITOVEL.

    VálaszTörlés
  12. A mieink kozul pedig a BAŽANT és a STEIGER no meg természetesen a KALTENECKER. Itt Svajcba ahol dolgozok egy Cseh haverom elkezdte VEGRE kis menyisegbe importálni a Krušovicet,Radegastot,Staroprament,Kozelt... es a svajciak kepesek 40km-ert is ideutazni csak a sorer, pedig CHF2.40 egy uveg es kartonostul viszik :)))) Ez bizony nem hugyban aztatott eleszto mint az ovek.

    VálaszTörlés
  13. A minap kaptam kollégámtól egy dobozos Keltet. Felejtős...

    VálaszTörlés
  14. A minap kaptam kollégámtól egy dobozos Keltet. Felejtős...

    VálaszTörlés

Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében