2013. május 24., péntek

Soproni Világos 4.5%

Típus: Magyar sör, világos

Saját tapasztalat: A Sopronit úgy szerettem volna megkóstolni, hogy a Soproni 1895-tel együtt tesztelem le. Nem kis keresgélés után (hogyhogy mostanában nem lehet minden boltban 1895-öt kapni??) sikerült mindkét üveget beszerezni, méghozzá nyár közepi lejárattal, hogy a frissesség hiánya ne állhasson a teszt útjába.
Fej-fej mellett bontottam ki az üvegeket és egyforma pohárba töltöttem a tartalmukat. Remélem, hogy a kép is visszaadja az árnyalatni különbséget a két szín között, és látható az, ami élőben is: Az 1895 sötétebb, teltebb sima társánál. A habjuk kb 3 perc alatt szertefoszlott, viszont a fényképezés idejét azért tisztességgel kibírták. Először a sima változatba kortyoltam bele, és hamisíthatatlan Sopronis íze volt. Bekötött szemmel felismerném a közepesen keserű, kissé citrusos és kissé üveges ízű, de magyar viszonylatban szerintem teljesen jól iható sört. A második kortyolást az 1895-ből tettem. Szerintem tisztább, és határozottabb az íze, mint a sima változatnak, valamint egy hajszállal jobban átjön az alkoholossága is. Apropó tisztább: Az üvegeket forgatva előkerült a turpisság, ugyanis a sima változatba tettek kukoricadarát, az 1895-be pedig egy ideje már nem! Ezért döntöttem úgy, hogy a teszt végére az 1895-öt hagyom meg, hogy a finomabb íz maradjon a számban.
Összegezve: A Soproni világos önmagában nézve jól lecsúszott. A magyar sörökhöz viszonyítva szerintem finom, nemzetközi nagy nevekkel (és pl. a híres cseh Pilsner Urquell-el, vagy a Staropramennel, vagy akár egy-egy német "Reinheitsgebot"-os sörrel) azonban nem veszi fel a versenyt. Árát tekintve kimondottan olcsó volt - mindössze 175 Ft - ezért ár/érték arányban viszont kimondottan jól muzsikál!


Alkoholtartalom: 4.5%

Összetevők:
víz, árpamaláta, kukoricadara, komló

Gyártja:
Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 9400 Sopron, Vándor S. u. 1.

Itt vettem: Kecskemét, Tesco, Ára: 175 Ft (2013.04)
 








Értékelés:
Sör pontszám: 8/10 (magyar vonalon)
Sör pontszám: 5/10 (nemzetközi vonalon)
Ár/érték arány: - 9/10
Újra vennék? – Ha magyar sört szeretnék, akkor ezt venném!
Megérte? – Igen

10 megjegyzés:

  1. Először is ez a heineken gyár söre, csak magyarországon gyártják. Nem tudom lehet-e magyarnak nevezni egy holland központú multinacionális vállalat termékét. Az itt gyártott mercedes, vagy audi sem magyar autó!

    Még mindig hangsúlyozom, hogy nem a magyar és a nemzetközi között húzódik a valódi választóvonal, hanem a kisüzemi és a nagyüzemi között!

    Egyébként ha jó magyar sört szeretnék, akkor egy Keserű Méz igencsak jobb választás. Miért innék fantát, ha frissen facsart 100%-os narancslét is ihatok. Más kategória, ég és föld a kettő!

    Csakis a kézműves az igazi, ezek a nagyüzemi löttyök kb kannásbor, vagy kommersz rövid kategória!

    http://www.kezmuvessorok.hu/legjobbsorok.php

    Ja, és kimaradt a címkék közül a "heineken"!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Főzdefeszt - a hazai kézműves sörök fesztiválja
      2013. június 7-9.
      Budapest, Mikszáth Kálmán tér


      Gyertek el, ott végigkóstolhatjátok az igazi söröket!
      Ismerjétek meg a valódi minőséget, a hazai kisüzemeket.
      Higyjétek el, soha többé nem isztok a "nagy" márkákból.

      Törlés
    2. Istenem, de szánalmas, ahogyan a kisüzemi söröket reklámozzátok. Ne a nagyüzemi sörök fikázásával adjátok el a termékeiteket, hanem önmagában! Győzzetek meg, hogy miért is jobb a ti söreiteket inni! Mert az nem indok, hogy "csúnya nagyüzemi sörgyárak ejnye-bejnye".
      Ár/érték arányban a kisüzemi sörök katasztrofálisak, ennyi. Akkor inkább veszek egy import cseh sört, mint azt a ki tudja milyen helyen összekutyult vackot 600 ft-ért.

      Törlés
  2. Ezt nézzétek meg: http://www.noltv.hu/play?v=u519ded283810b

    VálaszTörlés
  3. Azért igen nagy a kontraszt!

    Közel 100 db tényleg hozzáértő ember értékelte már ezt a sört, a valóban mértékadó ratebeer-en, a világ minden tájáról.

    Hét, azaz 7 pontot kapott a 100(!)-ból!

    http://www.ratebeer.com/beer/soproni/13705/

    Érdemes ezen elgondolkodni!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem tudom az összpontszám hogyan jön k a ratebeer-en, de van átlagos pontszám és egyeltalán nem rossz pontokat kapott a kategóriájában- 2.16. (Gösser marzen 2,56; Arany Ászok 1,91)

      A Soproni egy kifejezetten jó sör a kategóriájában, a hasonló magyarok között messze a legjobb. Cseheknél is ittam sok nála rosszabbat...

      Törlés
    2. Így jönnek ki a pontok:

      http://www.ratebeer.com/ratingsqa.asp

      Ez egy elég megbízható rendszer, az IMDB is ezt használja.


      Az szemmel látható, hogy a kategóriájában tényleg jobban szerepel, mint összességében. Amíg az összes sör között 6 pontot kapott a 100-ból, 114 értékelés alapján, addig a kategóriájában a középmezőnyben található. Ez azt jelenti, hogy maga a kategória már egy eléggé gyengécske valami.

      Törlés
    3. A Ratebeer a sörsznobok oldala. Még a legjobb söröket is durván lepontozzák (pl. Pilsner Urquell, Budweiser). Sose adtam a véleményekre, amiket ott olvastam.

      Törlés
  4. Az EB alatt ittam Carlsbergtől, Kozeltől kezdve Holbán át a Staropramenig mindenféle sört, köztük Sopronit és nemzetközi szinten sincs szégyellnivalója. Jó sör.

    VálaszTörlés
  5. Az EB alatt ittam Carlsbergtől, Kozeltől kezdve Holbán át a Staropramenig mindenféle sört, köztük Sopronit és nemzetközi szinten sincs szégyellnivalója. Jó sör.

    VálaszTörlés