2012. szeptember 8., szombat

Augustiner Bräu Weissbier 5.4%

Típus: Német sör, világos búza

Saját tapasztalat: Az Augustiner Bräutól már két sört is megkóstoltam (Augustiner Bräu München Edelstoff 5.6%, és a Augustiner Bräu Lagerbier Helles 5.2%), és fontos, hogy ezt a sört ne keverjük össze az itthon kapható, hasonló nevű Augsteiner Hefeweissbier 5.3%-kal. Az alapvetően pozitív tapasztalatok alapján nagy kíváncsisággal bontottam ki búzasörüket, az Augstiner Bräu Weissbier-t. Kitöltés után nagyon szépen mutatott a korsóban, az opálosan, narancsosan fénylő, kissé zavaros szűretlen búzasör, amelynek tetején szép, kemény hab pompázott jó pár percig. Ízében semmi csalódást keltőt nem találtam, hozza azt, amit egy német, minőségi búzasörtől vár az ember. Sőt, a sima "búzasörösség" mellett mintha korianderes ízfoszlányok is lennének benne.
A nemrég kóstolt Oettinger Weissbier-rel ellentétben nagyon jól esett a fogyasztása közben, kimondottan frissítően hatott. A nálam etalonnak számító Franziskaner Weissbier talán egy fokkal még finomabb, de ennek a sörnek sincs semmi szégyenkeznivalója a mezőnyben. (Ráadásul Münchenben ez egy átlagos sörnek számít!)
Ízvilágánál pedig már csak az ára nagyszerűbb, 79 eurocentért leltem rá. Haj...ha az itthoni 200-250 Ft-os sörök ilyenek lennének...de jó világ is lenne. :)

Alkoholtartalom: 5.4%

Összetevők: víz, búzamaláta, árpamaláta, komló, élesztő

Gyártja: Augustiner-Bräu, München, Németország

Itt vettem: Aldersbach, Nahkauf, Németország, Ára: 0.79€





Értékelés
Sör pontszám: 8/10
Ár/érték: 9/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

1 megjegyzés:

  1. Szépséghiba, hogy a pohár egy másik sörgyártól van. De valóban ebben a kategóriában csak az Erdinger és a Franziskaner lehet versenyben ezzel az anyaggal.

    VálaszTörlés