2013. március 24., vasárnap

Bierger Beglücker Original 5%

Típus: Lengyel sör, világos

Saját tapasztalat: Az Auchanban találtam rá a Bierger Beglücker Original-ra, amely rögtön két sört jelent egyszerre. A csomagolás színén kívül csak az alkoholtartalom az, ami alapján kiderül, hogy melyik-melyik. Most az 5%-os zöld változat az, amelyhez szerencsém volt.
Kitöltés után szép habja lett, amely sajnos rövid életűnek bizonyult és 2 perccel az első korty után már se híre, se hamva nem volt. A kortyok könnyedtséget (és egyáltalán nem telt) ízvilágot hordoznak magukban, és nekem kicsit olyan volt, mintha sörös üdítőt innék. Az összetevők között persze nincs citrom, vagy citrusszármazék, nekem azonban a sörös alapíz mellé megjelent ez a vonal is. Kicsit édeskésebbnek mondanám, mint az átlagos világos söröket, amely az én szám ízének nem volt igazán tetszetős, viszont lehet, hogy pont ez tetszik majd valaki másnak. Összességében 179Ft-ért nem kimondottan rossz vétel, mert legalább kukoricadarát és/vagy egyéb borzalmat nem tettek hozzá, így feltételezem, hogy 3-4 doboz elfogyasztása után sem kellene másnap komolyabb fejfájással számolni.


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, árpamaláta, árpa, komló,

Gyártja: Sulimar Sp. z.o.o. 97-300 Piotrkow Trybunalski ul. Browarna 5, Lengyelország
Forgalmazza: Auchan Magyarország Kft. 1113 Budapest, Bocskai út 134-146.

Itt vettem: Auchan, Kecskemét; Ára: 179 Ft (2012.11)





Értékelés:
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték arány: 6/10
Újra vennék? – Nem igazán
Megérte? – Egyszer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése