2013. augusztus 2., péntek

Chimay Bleue 9%

Típus: Belga sör, félbarna

Saját tapasztalat: A Chimay Bleue, vagyis a kék változat a legerősebb a Chimay családon belül a maga 9% alkoholtartalmával. (A Chimay Blanche Tripel 8%, valamint a Chimay Red Cap 7%). A félbarna sörkülönlegesség a szokásos, kis üveges kiszerelésben került hozzám, és nagy örömmel bontottam ki, ugyanis eddig Chimay-ból rosszat nem ittam. Nem volt ez másként a dús habbal, és édeskés ízvilággal rendelkező kék változatnál sem, amely már-már krémesen telt, likőrszerű hatást keltett a kortyolásaim során. Aszaltgyümölcsök és dió lengte be a kortyokat, tipikusan olyan hatást keltve, mint amilyet az ember egy hideg téli estén képzel el magának, lélekmelengetőként. Az alkohol elég erősen jelen volt az összes kortyban, de az üveg vége felé, mikor kicsit jobban átmelegedett már az ital, még inkább, egyre határozottabb karaktert öltött. A Chimay Bleue egy nagyon finom, karakteres belga sör, amelynek ízvilágára nem lehet panasz, viszont most nekem az alkohol túlzott dominanciája már levont az élvezeti értékből, ezért a 10 pontnak indult sör a végén 8 pontos lesz.
A Bleue érdekessége, hogy évjárat is megjelenik a címkén (az enyém ezúttal 2012-es volt), és hasonlóan a borokhoz kis különbség előfordul(hat) az egyes évek főzetei között.

Alkoholtartalom: 9%

Összetevők: ivóvíz, árpamaláta, búza, cukor, komló, sörélesztő

Gyártja: S.A Bieres de Chimay N.V. 6464 Baileux, Belgium
Forgalmazza: Belga Co Kft.

Itt vettem: Budapest, Csakajosor; Ára: 800 Ft





Értékelés:
Sör pontszám: 8/10
Ár/érték arány: - 5/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen


3 megjegyzés:

  1. Végre egy minőségi termék, nagyon ritkán találkozunk ilyenekkel itt a blogon!

    Akik csak most ismerkednének az igazán jó sörökkel, azoknak egy kis segítség:


    LAGER

    Czech Pilsner
    Koutský Světlý Ležák 12° (CZ)
    http://www.ratebeer.com/beer/koutsky-12o-sv283tly-lezak/69364/67809/

    Doppelbock
    Ayinger Celebrator Doppelbock (D)
    http://www.ratebeer.com/beer/ayinger-celebrator-doppelbock/1090/67809/


    ALE

    German Hefeweizen
    Weihenstephaner Hefe Weissbier (D)
    http://www.ratebeer.com/beer/weihenstephaner-hefe-weissbier/1156/67809/

    Weizen Bock
    Schneider Weisse - TAP6 - Unser Aventinus (D)
    http://www.ratebeer.com/beer/schneider-weisse-tap-6-unser-aventinus/2224/67809/

    Abbey Tripel
    Westmalle Tripel (B)
    http://www.ratebeer.com/beer/westmalle-tripel/2204/67809/

    Belgian Strong Ale
    Chimay Bleue (B)
    http://www.ratebeer.com/beer/chimay-bleue-blue--grande-reserve/53/67809/

    India Pale Ale (IPA)
    Brewdog Punk IPA (SCO)
    http://www.ratebeer.com/beer/brewdog-punk-ipa-56/135361/67809/

    Double IPA
    Port Brewing Mongo IPA (USA)
    http://www.ratebeer.com/beer/port-brewing-mongo-ipa/116208/67809/

    Stout
    Mikkeller Beer Geek Breakfast (DK)
    http://www.ratebeer.com/beer/mikkeller-beer-geek-breakfast/53853/67809/

    Imperial Stout
    De Molen Hel & Verdoemenis (NL)
    http://www.ratebeer.com/beer/de-molen-hel-verdoemenis-hell-damnation/87696/67809/


    Ezeket kóstolják végig, ilyen sorrendben. A csakajósör-ben mindegyik kapható!

    El kell felejteni a szupermarketek multilöttyeit, azokat igya meg aki főzte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ide mindenképp elnézek egyszer :)

      Törlés
    2. Csak a jó sör

      1072 Budapest, Kertész u. 42-44.

      H-Szo: 14:00-21:00

      Bolt, bár, webáruház, a legjobb nemzetközi sörökkel.

      http://csakajosor.hu/index.php?categoryID=79&show_all=yes

      Törlés