2012. január 7., szombat

Zipfer 5.4% - Osztrák sör

Típus: Osztrák sör, világos

Saját tapasztalat: Előre bocsájtom, lehet, hogy nagy hibát követtem el: Egy belga búzasör után, a Blanche d'Ardenne után kóstoltam...
Ezek után finoman szólva sem vette fel vele a versenyt, ugyanis a Zipfernek:
- Nem volt íze
- Nem volt habja
- Nem volt illata
Lehetett volna édes, keserű, malátás, alkohol ízű, bármi, de egyiket sem tudtam benne felfedezni, akármennyire is erőltettem...
Talán kicsit száraz, kesernyés, de amúgy semmi.
Egyetlen különlegessége, hogy kézzel lecsavarható a kupakja.

Update: Ennek a sörnek adni fogok még egy esélyt, úgy, hogy önmagában kóstolom meg.

A hétvégén volt szerencsém egy újabb Zipferhez, amelyet ezúttal önmagában kóstoltam meg.  Színét  egészen világosnak mondanám, ízében pedig továbbra sem fedeztem fel semmi extrát. Lecsúszni lecsúszott, de számomra teljesen felejthető, egy sör a sok közül. Tény, ami tény, ezúttal frissítően hatott, utólag elég erős volt az első találkozásom alkalmával 2 pontot adni rá, de egy - igaz teljesen más karakterű - belga sör után gyakorlatilag labdába sem tudott rúgni.
Most másodszorra egy vagy két ponttal többet adnék rá.

Alkoholtartalom: 5.4%

Összetevők: víz, árpamaláta, komló

Gyártja: Brau Union Österreich Ag. A-4020 Linz, Ausztria
Fogralmazza: Parador Kft. 1149 Budapest, Róna u. 107/a.

Itt vettem: Kecskemét, Auchan; Ára: 329 Ft



Értékelés:

Újra vennék? - Nem
Megérte? - Nem

Sör pontszám: 2/10
Ár/érték arány: 0/10

(A 2011.08-as lejárat nem azt jelenti, hogy most ittam meg, csak annyit, hogy elkeveredett az írás és most tettem fel a blogra) :)

37 megjegyzés:

  1. A zipfer egy nagyon nagy sör márka! Hibáztál amikor nem a napi első sör - ként kóstóltad. Tedd meg, és írj egy másik tesztet!
    Nagyon jó sör a Zipfer, nézz utánna!

    VálaszTörlés
  2. Ja bocs, az ára szerintem mindent elárul, mert nagyon drága.

    VálaszTörlés
  3. Bécsben kóstoltam csapolva a Zipfert. Tök átlagos jellegtelen lager.

    VálaszTörlés
  4. Teljesen mindegy mikor kóstoljuk, a Zipfer egy nagyon jó sör! Nagyon sima, kellemes világos sor, semmiféle kellemetlen mellékízzel.
    Véletlen kerültem ide az oldalra, konkrétan a Borsodi Búza miatt..
    Egy olyan valaki minősíti le a Zipfert, akinek ízlett a Borsodi Búza, amit a legnagyobb jó indulattal se lehet sörnek nevezni.. Erre már nem tudok mit mondani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ott a pont, a zipfer az egyik lefinomabb sor a vilagon
      en mondom, aki utalja a soroket kb., mert mindegyiknek undorito keseru utoize van!
      kostolja meg a blogiro a MARZEN-t is
      egyik sem egy borsodi buza, de hat aki borson nevelkedett johogy nem tud kulonbseget tenni

      Törlés
  5. Ez nálunk egy túlárazott, prémiumkategóriásnak beállított sör, pedig jellegtelen, nem igazán jó. De azért nem 2/10. Ez olyan 3,5körüli, mert nagy hiba nincs benne, egyszerűen csak nem különösen jó.

    VálaszTörlés
  6. Amúgy amennyire vissza tudok emlékezni, eleve nemigen ittam még igazán kiemelkedő osztrák sört. Van mondjuk betárazva itthon már egy Engelszell Kloster Trappistenbier, ami egy teljesen új, apátsági triplabak (idén júniusban főzték az első tételt). Az remélem jó lesz, mert igen drágán adják...

    VálaszTörlés
  7. Én épp tegnap vettem egy tálcával 199Ft/db áron (METRO) Hol itt a túlárazottság?? Ajánlom mindenkinek, hogy kóstolja meg, és megtapasztalhatja, hogy milyen bársonyos, sima sör. Semmivel nem tud kevesebbett, mint amit tudni kell neki, azt viszont kifogástalanul tudja.
    Azok is kóstolják meg, akik régen már kostolták, és esetleg nem voltak vele elégedettek, mert előfordulhat, hogy license alapján gyártott hazai termékbe nyúltak bele. Amiről a Borsodi Búza 17.hozzászólásomban már írtam.. Ha utána olvas valaki, megtudhatja, hogy a Zipfer nemrég vissza vette magyarországtól a gyártását.. Vajon miért???? Így most már csak import Zipfer-t kaphatunk..Hála istennek....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem a Metro-ban, és nem tálcával veszed, akkor túl van árazva, a tesztelő is 300fölött vette. Nem azt mondtam, hogy nem lehet korrekt áron megvenni, hanem azt, hogy a magyar kiskerben (a Metro eleve nagyker, elvileg...) ezt a prémium sörökhöz teszik, és annak megfelelően árazzák. Pedig közepes, semmilyen sör, kb. mint a Gösser.

      Törlés
    2. A Metro 1993-ban volt "nagyker" kint bécsben. Magyarországon rég, de inkább soha nem a nagykerről szólt a Metro. A viszonteladó a netto árakat nézi, ennyi. Bár azt is tegyük hozzá, hogy a falusi kisbolt tulajdonosok vásárolnak ott viszonteladóként, majd otthon zenés felárral eladják. Azokból élnek, akik esetleg nem tudják megoldani a bevásárlást a hipermarketekben, esetünkben legyen szó akár a Metroról. Aki jár bevásárolni, hamar kialakul benn egy kép, hogy mit hol kell megvenni. pl a Spárban a Zipfer akció nélkül 370ft körül mozog. Ha akciós akkor 200-220ft körül lehet megvásárolni akár 1db-ot is! Ha pedig valaki szereti a sört, akkor általában többet vesz. Akkor kell megvenni, amikor akciós. Vannak emberek, akik az autóba is csak csurgatnak mindíg (pár ezer forintért tankolnak) Én teli tankolok.

      Törlés
    3. Gondolom, akkor, amikor akciós a benga, nem? Én meg nem veszek akciós sört, mert olyat nem iszok. És ha egy sör megtetszik, akkor nem nézem meg, mennyibe kerül, mert nem érdekel. És a Zipfer akkor is egy túlárazott vacak, amiért van pár ember, aki kifizet 300forintot is, mert prémiumnak néz ki a csomagolása. A Zipfer 89-ben tűnt utoljára prémiumnak, mikor apámék a lóbányai homályossal tudták összevetni.

      Törlés
    4. Sajnos a benzin nem szokott akciós lenni.. De mivel én a pénzért dolgozok, ezért nem mindegy, hogy 370ft-ért vagy 200ft-ért veszek megy egy sört. Ha egy picit is értenél a sörökhöz, akkor nem pont a kőbányait fikáztad volna, mert ha már a magyar sörökről lévén szó pont a kőbányai az amelyikről el lehet mondani, hogy jó. http://10kerkult.hu/helyi-aktualis-mindennapok/gazdasag-uzlet/1302-kobanyai-sor-negyedszer-is-kivalo.html
      Ja, és ne felejtsd el megkóstolni a Zipfer-t se!

      Törlés
    5. Én is pénzért dolgozok, csak én ha elköltök sörre 2000forintot, akkor nem egy tálca fost veszek, hanem 4-5 jó sört. És egyáltalán csak azért reagáltam a hozzászólásodra, mert rohadtul zavar, mikor valaki polgárkodik, leszólja, akinek nincs pénze ("van, aki csak csurgat az autóba, én mindig teli tankolok"), aztán meg arról beszél, milyen hogy hogy bassza a fillért ("nem mindegy, 370-ért, vagy 200-ért veszek egy sört", 170HUF pillanatnyilag úgy 3 deci benzin ára..., vesd össze:"én mindig teli tankolok").
      Visszatérve a témára: azt írtam, ez egy, a magyar kiskerben általában túlárazott sör, amit végülis te is elismersz, mert azt mondod, 370-ért nem veszed meg, de 200-ért igen. 200-ért amúgy tényleg teljesen OK, az a magyar sörök közt is már az olcsóbbak közt van. Bár, ha úgy nézem, még úgy is drága mondjuk egy Augustinerhez képest, ami kb. ugyanennyibe fáj Németországban, és ezerszer jobb.
      Magyarországon sajnos olyan mélyen van még a béka segge alatt a sörkultúra, hogy egy rakás sörfogyasztónál ez a sör már a prémium minőséget jelenti. Egyébként kösz, hogy ajánlod kóstolásra, már megvolt, az egyszer elmegy minősítést kapta tőlem.
      A sörökhöz tényleg biztos nem értek kicsit sem, de az itthon legismertebb 20-25, nagyon kommersz sört nem számítva úgy 170 félét kóstoltam eddig. Úgyhogy lehet, hogy van némi összehasonlítási alapom. A világ legnagyobb sörkóstoló közössége szerint a Kőbányai 5 pontot érdemel a maximális 100-ból (http://www.ratebeer.com/beer/k337banyai-sor/13653/), az nem nagyon érdekel, hogy a SAB Miller milyen "díjakat" vesz meg, WBA-t (http://www.worldbeerawards.com/) nem nagyon nyert még magyar sör, viszont kóstoltam már pár győztest, és nyugodt lehetsz benne, tényleg nem lehet őket egy kőbambival együtt említeni.

      Törlés
    6. Elég sok ellentmondásba ütközik amit írtál, nem tudom, hogy elolvastad e mielőtt közzétetted. Először is az, hogy valaki teli tankol, vagy csak csurgat egy autóba, egyátalán nem azt jelenti, hogy azért tankol teli, mert megy vele mint a töketlen kutya. (még wc-re is, ahogy mondani szokás) Mert a végeredmény ugyan az lesz hó végén. A sörrel ugyan ez a helyzet. Miért ne vegyek meg 1, vagy 2 tálcát egyszerre ha akciós? Így is úgyis megvenném. Hol itt a "polgárkodás", hogy a szavaidat idézzem, és hol itt a mások leszólása? Ha elolvasod amiket írtam, egy szóval sem állítottam, hogy a Zipfer a világ legjobb söre, de amit a tesztelő írt róla, az szerintem kritikán aluli. ("nem volt ize, nem volt habja, nem volt illata") A Magyar sörökkel egynapon említeni sem lehet! Az, hogy te 2000ft-ért 4-5 sört veszel, az azért van, mert te egy sznob vagy, az számit, hogy kifelé mit mutatsz. De ne érezd emiatt szarul magad, mert ez magyarországon szinte alapfelszereltség. Hogy ismét a szavaidat idézzem, "benyalod a prémium érzést", csak azért, mert 500ft-ot adtál egy sörért. És biológiailag úgy vagy kódolva, hogy az agyad elhiteti veled, hogy te most egy nagyon finom, és minőségi sört iszol! Ami persze, (nem vitatom) biztos úgy is van. Ha már jártál volna németországba, és vásároltál volna ott sört, (igazi bajor sörökről beszélek) akkor talán rájönnél, hogy nincs az a sör ami 500ft-ot érne. Persze most nem az oktoberfest-ről beszélek. Hogy a Zipfer design-járól is szóljak, nem azért tartozik a prémium kategóriába az biztos, mert azzal nem bővelkedik. Talán ezért is nem szimpatikus neked. Lehet, hogy sok sört megkóstoltál, ezt sem vitatom, mert hát ugye messziről jött ember soká ér ide, de hogy mitől jó egy sör, vagy mitől rossz, azzal véleményem szerint nem vagy tisztában. Majd talán ha eléred a 24évet. Igazából, amikor elolvastam amit írtál, az első gondolatom az volt, hogy nem válaszolok. Mert hát már eljutottam arra a szintre, hogy vannak dolgok amiket gondolkodás nélkül leszarok, de valamiért még is megírtam ezt neked. Végszó ként még annyit tennék hozzá, hogy ne csüggedj, és kóstolgasd csak a drágábbnál drágább söröket! Mert ha nem lennének ilyenek mint te, akkor kinek adnák el őket??

      Törlés
    7. Üdv. Lehet, hogy szerinted sznob vagyok, szerintem meg épp én hivatkoztam arra, hogy egy 1 euro alatti árú Augustiner kiváló minőségéhez ez a sör soha fel sem ér. Az a sör azért valahol maximum Romániában a sznobéria szintje.
      Jártam már Németországban, vettem is már ott pár jó sört, és pl. az egyik nagy kedvencem a Weltenburger Kloster Asam Bock, ami kb. 2euroba kerül, és az nem is sok érte, ez a világ egyik legjobb söre. Így sajnos kicsivel drágább 500forintnál, de megéri. Egyszer próbáld ki, ha szereted a barna söröket.
      http://www.biershop-bayern.de/index.php/weltenburger-kloster-asam-bock-9-flaschen.html

      De hasonló az összes közismertebb cég bock vagy doppelbock söre is, csak nézd meg az árakat, és csodálkozz, "szakértő"
      http://www.biershop-bayern.de/index.php/?biersorte=6

      Nyilván igazad van, hogy nem tudom megítélni, milyen a jó sör, de szerintem azért számít, van-e viszonyítási alapja az embernek. Ittam már 150 forintos kiváló sört is, meg 1000 forintos vacakot is, pl. épp az itteni hozzászólások közt említett osztrák Engelszell apátsági sört. Szóval rohadtul nem igaz, hogy én a sört a címkéje alapján ítélném meg. Egyébként kösz kérdésed, 34 éves vagyok...

      Ja, még csak annyit, hogy azért nem olyan egyértelmű, kinek a hozzászólásában vannak ellentmondások...

      Törlés
  8. ez után a "teszt" után már nem nézem meg a többit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt kifejtenéd bővebben, mert valamiért úgy érzem, hogy egy hullámhosszon vagyunk. (2012.aug.20 6:45)

      Törlés
  9. Végre valaki megmondta! Ez a sör egy túlmarketingezett lötty, amely alsókategóriás sörök közé való!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó micsoda szakértő! Egy biztos, nem "alkeszoknak való" azok igyák csak a magyarországon gyártott kénes kukoricagrízt! Tudod, ehez a sörhöz fel kell nőni. De nem csak testileg.

      Törlés
    2. Tényleg nem, ez hülyéknek való, akik benyalják a prémium életérzést a szép csomagolás miatt, de a sörről fogalmuk sincs. Ehhez a sörhöz tényleg fel kell nőni, úgy 17 évig. Akkor még tényleg klassz dolog szép dizájnflaskával villogni, de úgy 24 körül, ha van egy hangyányi ízlése az embernek, akkor ilyet már nem iszik úgy, hogy közben minőséget is képzel bele.

      Törlés
    3. zozipapa te mekkora hulye vagy
      nincs meg egy olyan finom sor, mint a zipfer, kulonleges semmihez sem hasonlithato izet nem tudom hogy nem erezted
      van soproni gyartmany, az sem rossz, de a kis uveges vagy 0,66-oshoz semmi sem er fel kb.
      direkt vettem egy salzburgi sort, olyan savanykas szar volt, inkabb maradok a zipf-i minosegnel
      van nekik doppelbock, bock is, marzen is kurvajo, max. a Te izleseddel nem azonosul
      aztan meg azert 370 forint, mert anglia a disztributor, ugy jut paradorhoz csak a nedu

      auchanban van most marzen 129-ert 0.33-as dobozos :D
      egy kola tobbe kerul, habizti sznob sor :D

      bujjal el inkabb!!!

      hja, lindemans csapolt meggyes sor van szentenderen az egyik parti bisztroban, erdemes volna megkostolnod, bar szerintem Neked tuti nem tellik ra, mivel kis pohar is 1000 forint :D :D

      de ha gondolod osszedobjuk Neked :D

      Törlés
  10. Ezekben a percekben lötykölöm a gyomromba, és azt kell mondjam, tényleg jellegtelen egy sör! Fél órával ezelőtt egy Soproni 1895 "ment le", és hát össze sem lehet hasonlítani a kettőt! Még szerencse, hogy akciósan vettem a Tecsóban 239-ért! Első, és egyben utolsó találkozásom volt a Zipferrel! Ez van...

    VálaszTörlés
  11. Többször nyaraltam Felső-Ausztriában Zipf közelében. Általában csapolva ittam, de üvegesben mindkét fajtája - Marzen és Urtyp - nagyon finom volt.
    Persze, sznobok kerüljék.

    VálaszTörlés
  12. Még egy kóstolást megérne szerintem. Kóstoltam én is, annyira nem rossz. Én is ittam helyben ilyen sört, de akkor nem az értékelésen járt az eszem, mert fesztivál volt. (De nem volt vizezve, mint a hazai fesztiválokon.) Amúgy, jó blog, meg a legtöbb hozzászólás! Sok sikert, és új, kóstolni való SÖRT!!! Üdv. mindenkinek: Petke.

    VálaszTörlés
  13. A Zipfer-nek a Marzen és az Urtyp-ja nagyon jó. A Marzen édeskés az Urtyp pedig nagyon fűszeres komlós igazi pils! A tesztelt sör megsem közelíti ezeket.
    Zsolt

    VálaszTörlés
  14. Aki azt mondja, hogy a Zipfer jellegtelen, ízetlen, illattalan sör az beteg és sürgősen orvosra van szüksége.

    VálaszTörlés
  15. tegnap este ismét megkóstoltam,régebben ízlett,de a tegnapi nagyon nem jött be.olyan semmilyen ,jellegtelen volt.nekem a világosok közül a staropramen meg a pilsner urquell jön be leginkább,de ez közelükbe se ér.max 3 pont szerintem.

    VálaszTörlés
  16. Most vettem harmadjára valami hihetetlen akción bellűl (160!!!ft)és teljesen korrekt sör,8-9/10 abszolút.Ez egy Lager azon bellűl pilsner típusú sör melynek pont az az erőssége,hogy egy nagyon könnyed,laza frissítő,enyhén kesernyés sört kapunk és rettentően sikerűlt belőni az alkoholt az ízvilággal,hihetetlen harmóniában vannak,jobban csúszik mint bobszánkó a jégpályán...ez 1 ilyen sör,ezért főzik,nem kell mást keresni benne.
    Utóirat:ha már ilyen blogot vezetünk nem ártana picit érteni a sörökhöz s saját kategóriájában kicsit objektíven ellemezni,köszönöm :)

    VálaszTörlés
  17. Mit akartok a soproni és hasonló vackokat összehasonlítani. ZIPFER el. Ég és szakadék.
    Az egyik legjobb nálunk kapható sher.A kronenburg al vetekszik.30.éve sörivó vagyok.Nekem nem jön be a süket dumátok.

    VálaszTörlés
  18. Lehet,hogy amatőr vagy...
    Viszont egy teszt előtt inni egy másikfajta sört????
    Még az sem mindegy mit eszel előtte!!
    Miért nem mosol fogat,vagy rágózol,vagy dobjál be egy espressot.
    Ráadásúl ezt mérvadónak veszed~:(
    Na ezt a blogot vagy mit idáig olvastam,eddig még el is ment.
    Neked az alkoholmentes citromos Gösser való:)

    VálaszTörlés
  19. Én most vettem Németországban egy rekesszel és azt kell mondjam hogy elég jó kis sör... Pl a 8 pontot kapott Paulanert simán veri...

    VálaszTörlés
  20. Egyszer kóstolj meg egy Stefani Bock-ot is, de ne igyál előtte egy ilyen undorító belga taknyot!

    VálaszTörlés
  21. Most iszogatok egy Zipfert.Szerint egy kellemes aromájú, lágy, csúszós sör (igaz Ausztriában vettem, nem hazánkban). Szerencsémre van még 3 db itthon:)

    VálaszTörlés
  22. Ennek a fasznak, aki teszteli a söröket, előfordult már, hogy ízlett valamelyik?

    VálaszTörlés
  23. Ez nem valami jó sör szerintem. Nemem nem elég keserű!

    VálaszTörlés