2014. május 4., vasárnap

Kozel Premium 12 4.8%

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: Kozel Premiumot itthon szerintem nem forgalmaznak, ugyanis eddig mindössze a licensz alapján gyártott világos Kozel-hez volt szerencsém, ami a hazai kínálatot illeti, ezért kíváncsian szemléltem legújabb szerzeményemet. Szlovákiából szereztem be ezt az üveget, valamint mellé egy "sima" változatot is, hogy egymás mellé tölthessem őket. A címkéket elolvasva ismét új felfedezést sikerült tennem, ugyanis a korábbi - Csehországban vásárolttal - ellentétben, ezt nem a Plzeňský Prazdroj készíti Plzeň-ben, (ugyanaz, mint a Pilsner Urquell-t is), hanem Szlovákiában a Pivovary Topvar főzi a pilseni licensz alapján. Ez aztán a kavarodás kérem... Ezután fej-fej mellett kitöltöttem őket, és úgy tűnt, hogy a jobb oldali Premium egy hangyányit sötétebb 10-es társánál (később, ahogy forgattam, meg áttettem a kóstoláshoz egy másik asztalra, ez a különbség észrevehetetlenné vált) Habjuk kb. egyszerre tűnt el, ebből a szempontból teljesen egyformák is lehetnének, ami viszont tényleg kicsit kiadta az eltérést az az ízük volt. A Premium valahogy gazdagabb, teltebb, malátásabb karaktereket hordozott magán, és ahogy utána belekortyoltam a Svetlý-be, az kicsit "hamisabbnak", vizezettebbnek tűnt. Lehet, hogy ehhez az észrevételhez az is hozzásegített, hogy elolvashattam a címkéket, de azon a tényen nem változtat, hogy a 12-es Premium maximálisan megérte az árát (€0.75 , azaz kb. 225Ft), uagynis itthon az "utángyártottat" sem igazán lehet sokkal olcsóbban kapni, ráadásul az még gyengébb is a Premium-nál. Egy szónak is száz a vége, alapvetően rendben volt ez a sör a saját kategóriájában!


Alkoholtartalom: 4.8%


Összetevők: víz, árpamaláta, komló

Gyártja:
Pivovary Topvar a.s., Pivovarská 9, 082 21 Velky Saris, a Plzeňský Prazdroj licensze alapján

Itt vettem:
Auchan Kecskemét; Ára: 0.75€ (2014.04)









Értékelés

Sör pontszám: 7/10
Ár/érték: -  8/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? - Igen

1 megjegyzés:

  1. Nagyon finom sör. Amikor Szlovákiában voltam, vettem egyet. Utána csak azt bántam, hogy nem hoztam egy rekesszel :D. Nagyon jó, köze sincs az itthoni sima Kozelhez

    VálaszTörlés